Salát Gergely: "Ni hao ma?" - avagy hogyan kezdjünk bele a kínai nyelv tanulásába?
„Ez nekem kínai” – mondjuk, ha nagyon nem értünk valamit. Ám ahogy egyre többen beszélik ezt az első látásra-hallásra igen egzotikusnak tűnő nyelvet, e szólásunk lassan kimegy a divatból.
A kínai nem könnyű nyelv, de nem is olyan nehéz, ahogyan azt sokan gondolják. Az biztos ugyan, hogy kitartás és szorgalom nélkül nem sok esélyünk van az elsajátítására, de valójában nem ördöngösség jól megtanulni.
Magyar anyanyelvűek számára a kínaiban – pontosabban annak hivatalos változatában, a mandarinban – nincsenek nehezen kiejthető hangok. A beszédben az igazi problémát a zenei hangsúlyok jelentik: a kínaiban minden szótagnál meg van határozva, hogy milyen dallammal kell kiejteni. Ha ugyanazt a szótagot más hangsúllyal ejtjük, egészen más jelent. A mandarinban összesen négy különböző hangsúly létezik, s hogy egy adott szót melyikkel kell kiejteni, azt bizony meg kell tanulni.
A kiejtés nehézségeiért a nyelvtan egyszerűsége kárpótol – ebből a szempontból a kínai a világ egyik legkönnyebb nyelve. Nincs benne ragozás, nincsenek nemek, számok, esetek, igeidők: a beszédben és az írásban az egyes szavakat szótári alakjukban (nincs is más alakjuk) rakjuk egymás mellé, s hogy mi az így képzett mondat jelentése, az leginkább a szórenden múlik. Tehát azt, hogy „megyek a boltba”, kínaiul így mondjuk: „én megy bolt”.
Természetesen az igazán kemény diót a kínai írás jelenti: mint közismert, a kínaiak minden szótagot más-más írásjeggyel írnak le. A legnagyobb szótárak mintegy ötvenezer írásjegyet tartalmaznak, de ez ne ijesszem el senkit: ennyi jelet még a legműveltebb professzorok sem ismernek. A gyakorlati életben nagyjából 3000 írásjegyet használnak, ennyit tud egy műveltebb kínai.
Fontos tudni, hogy a kínai írásjegyek nem véletlenszerű krikszkrakszok, valamennyi írásjegy ugyanabból a néhány száz elemből áll, s ezek kombinációiból jönnek létre az egyes jelek. Az írásjegyek összetétele szigorú logikán alapul. Például a „víz” jelentésű írásjegyelem (ún. fogalomkulcs) csaknem minden olyan írásjegyben megtalálható, amelynek jelentése vízzel kapcsolatos („folyó”, „nedves”, „úszik”), s hasonló a helyzet a többi fogalomkulcs („fa”, „tűz”, „beszéd”, „megy” stb.) esetében is.
A kínai elsajátítása tehát több időt igényel, mint egy nyugati nyelvé, de nem reménytelen feladat belevágni. S aki ráérez az ízére, megtapasztalja szépségét és gazdagságát, nem fog sajnálkozni a ráfordított idő és energia miatt.
A cikk megjelent a Konfuciusz Krónika 2008/1. számában