Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: Hétfőtől csütörtökig: 11.00 - 18.30
                           ELTE Confucius Institute    youttube.com    Kínai enciklopédia

Salát Gergely: Interjú Mohamed Aida olimpikonnal Pekingben

Mohamed Aida világbajnoki ezüstérmes tőrvívónak a pekingi a negyedik olimpiája volt. Mindannyian emlékezhetünk a csapatküzdelmek elődöntőjében véghezvitt bámulatos hajrájára: az amerikaiak ellen 19-33-ról 33-35-re jött fel, de sajnos fordítani nem tudott, s a női tőrvívó csapat végül a negyedik helyen végzett. A Konfuciusz Krónika pekingi élményeiről kérdezte.

– Sokan elismerően szóltak a pekingi olimpia szervezőiről. Önök, magyar vívók mennyire voltak elégedettek a lebonyolítással?

– A vendéglátók semmit nem bíztak a véletlenre. Nagyon jól összehangoltak mindent, a szervezés teljesen profi volt, a nyitóünnepségtől a versenyek lebonyolításáig. Lehetne tőlük tanulni. Ez volt a negyedik olimpiám, így van összehasonlítási alapom.

– Az olimpiai faluból mennyire tudtak kijárkálni, volt-e lehetőségük megnézni valamelyik pekingi nevezetességet?

– Szabadon mozoghattunk a városban, de természetesen a versenyek előtt igyekeztünk takarékoskodni az energiáinkkal. És igyekeztünk megnézni csapattársaink szereplését is. A Nagy Falra azért eljutottunk, és persze néhány piacot is megnéztünk. Kínából nem lehet üres kézzel hazatérni… Én egy talpmasszázs bérletet is vettem, mert az akupresszúrás masszázst a világon a kínaiak csinálják a legjobban.

– Kóstoltak kínai ételeket?

– Igen, de az igazság az, hogy szerintem az olimpiai faluban nem a legjobban készítették el őket. Én amúgy sokszor szoktam kínai ételt enni, igaz, az „amerikai” változatban, mert a férjem félig kínai. Kanadai állampolgár, édesapja is már Kanadában született. Ő sajnos nem beszél már kínaiul, de nagyon finom kínai – elsősorban kantoni – fogásokat főz. Amikor itthon van, a barátok mindig kérik, hogy főzzön savanyú-csípős levest vagy más finomságot. Vancouverben, ahol lakik, a lakosság jelentős része kínai, a családja is többségében kínai ételeket főz, és étterembe is sokszor megyünk. Nagyon szeretem a kínai ízeket, de Pekingben, a faluban a konyha valahogy nem volt az igazi. De azért a városban be-beültünk egy-egy helyre.

– Milyen volt a vendéglátók, szervezők, önkéntesek, szurkolók hozzáállása?

– Érezhető volt, hogy beleadtak apait-anyait, mindenben nagyon segítőkészek voltak, bármi gondunk volt, igyekeztek megoldani. Tanulhatnánk tőlük, hogy miként kell odafigyelni a másikra. Egyedül a nyelvi akadályok jelentettek problémát. A kínai szurkolók is nagyon lelkesek voltak, s ha kínai vívott, majd szétesett a csarnok.

– Várakozásaihoz képest mennyire volt más Kína? Észrevett-e változást a korábbi tapasztalataihoz képest?

– Többször jártam már Kínában, s nagyjából arra számítottam, ami fogadott minket. Biztos voltam benne, hogy nagyszerű olimpiát fognak rendezni. A legnagyobb változást a város tisztaságában láttam, s biztos vagyok benne, hogy az esemény nagyon jót tett az ország imidzsének, és az ide látogató turisták száma is növekedni fog.

– Ami az Ön sportágát illeti, az egyik leglátványosabb újdonság a kínai vívók előretörése volt. Ön szerint ez minek köszönhető?

– Volt egy hosszú távú, legalább nyolcéves programjuk. Rengeteg pénzt fektettek a vívás fejlesztésébe, a világ legsikeresebb edzőit szerződtették, a sportolók mindenből a lehető legjobbat kapták. A közönség is mindenben támogatja őket. Emellett a sportolók mentalitása is más: nagyobb bennük az alázat, rendkívül szorgalmasak, jól tűrik a monotonitást, és nagyon gyorsak.

– Mi, magyarok tudjuk velük tartani a lépést? Van esélyünk rá, hogy tíz év múlva is benne legyünk az első négyben?

– Én bizakodom, és nagyon remélem, hogy a politikusok, az üzletemberek összefognak, és kitalálnak valami okosat. De ha semmi változás nem történik, mi akkor is minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.

Mohamed Aida

A cikk megjelent a Konfuciusz Krónika 2008/2. számában