Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: Hétfőtől csütörtökig: 11.00 - 18.30
                           ELTE Confucius Institute    youttube.com    Kínai enciklopédia

Szentmártoni Lívia: Egy kínai-magyar házasság története

Mondhatom, nincs olyan hallgatónk a Konfuciusz Intézetben, akit legalább látásból ne ismernék. Minden korosztály megfordul nálunk: kisgyerek, tinédzser, fiatal felnőtt, felnőtt, középkorú, de akár nagymama, nagypapa korú hallgató is. És van köztük olyan is, aki egy kínait választott élete párjául.

Az aprónép kezdeti érdeklődése az óra végére hanyatlani látszik, szemükkel a faliórát fürkészik, láthatóan azon morfondíroznak, hogy az óra után a piros vagy a kék matchboxszal játszanak-e, babázzanak-e egy kört, esetleg a játszótéren hintázzanak, vagy rúgják a bőrt. A tinédzser lazán jár az órákra, nem feszeng, magát adja. Azért jó, ha már véget ér az óra, mert lehet a srácokkal is lógni egy kicsit, mielőtt haza kell érni. A fiatal felnőttek, felnőttek már tudatosabban jönnek. Készülnek, magolnak, idegesek a vizsgák előtt, mert hát kérem szépen mégis csak azt tartják, hogy a kínai nyelvé a jövő! És persze ott vannak a középkorúak és az idősebb korosztály. Ők rendszerint nem azért tanulnak kínaiul, mert kell, hanem egyszerűen csak örömüket lelik benne. Élvezik, hogy egy újabb nyelvvel – merthogy, tapasztalatból mondhatom, ezeknek a vállalkozó szellemű embereknek már nem a kínai az első, amit tökéletesen el akarnak, tudnak sajátítani –, egy keményebb dióval állnak szemben, és örömmel tölti el őket, amint felfedezik a kínai nyelv titkait.

Hu Chaoyangné Magyari-Beck Zsófia is egy ilyen boldog családanya, aki a kínai férje kultúrája iránti tiszteletből – és persze, nem mellékesen, kedvtelésből – nálunk, a Konfuciusz Intézetben kezdte el, illetve, mint később megtudtam, folytatta a kínai nyelv tanulását. Míg közelebbről meg nem ismertem, nem is gondoltam volna, hogy a mindig kiegyensúlyozott, belső harmóniát sugárzó külső mögött egy sokat tapasztalt asszony személye húzódik meg. Párszor találkoztunk az Intézetben, beszélgettünk egy keveset, és ez elegendő volt ahhoz, hogy úgy érezzem, többet szeretnék megtudni róla, a kínai feleségről.

Az interjúra csokorba gyűjtöttem a kérdéseimet, amelyekre, mint kiderült, egyáltalán nem volt szükségem: Zsófia csak mesélt, mesélt és mesélt. Álljon itt a története, úgy, ahogy tőle hallottam.

Jilin, Pécs, Komló

„22 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a kínai nyelv alapjaival, amikor a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem (ma Pécsi Tudományegyetem – a szerző) angol–orosz szakára jártam. Akkoriban az egyetemen egy 14 fős kínai vendéghallgató csoport tanult az egykor az ELTE-n végzett Gu Zongying tanár úr irányítása alatt. Ugyancsak a tanár úr vezetésével kínai nyelvtanfolyam is indult az egyetemünkön, amelynek szervezésében a diákok részéről én segítettem.

1989 szeptemberében történt, hogy egy Magyarországon tanuló jilini vendéghallgató fiatalember, Hu Chaoyang látogatott el Pécsre, egyrészt, hogy jobban megismerje országunkat, másrészt, hogy az egyetemünkön tanuló honfitársaival találkozzék. Egyenesen hozzám irányították, hiszen én beszéltem kínaiul. Mikor a kopogtatásra kinyitottam a kollégiumi szobám ajtaját, egy jó kiállású, magas kínai férfit pillantottam meg. Első megdöbbenésemben kínaiul kérdeztem: „Ni hao, ni shi Zhongguo ren ma? Szia, te kínai vagy?” Ő pedig ugyancsak meglepődve magyarul válaszolt nekem: „Igen, én kínai vagyok.” Ezzel vette kezdetét a mi ismeretségünk, amely lassan barátsággá, majd szerelemmé vált. Nehéz évek vártak ránk, amikor eldöntöttük, hogy együtt maradunk. De az érzelmeink valósak voltak, így nem féltünk vállalni őket. Ebből egy igazi boldog házasság lett. A közös életnek persze meg kellett teremteni az anyagi feltételeit is, így én először Komló városába mentem tanítani, ahol a szolgálati lakásunkban végre együtt élhettünk. Sajnos akkoriban nem nézték jó szemmel a vegyes házasságokat, pedig a férjem és kínai barátaink nem voltak mások, csak beilleszkedni vágyó emberek. A férjem minden munkát elvállalt, becsületesen dolgozott, és végül megkapta a letelepedési engedélyt. Időközben az államközi kereskedelem Kína és Magyarország között leállt, és ettől kezdve a kínai állam által támogatott privát kínai cégek hozták be a kínai termékeket, amit az itt élő kínaiak, illetve magyarok is terjesztettek az országban. A rendszerváltás után hirtelen kevesebb pénzből kellett gazdálkodniuk az embereknek, az így kialakult helyzetet pedig a kínai áru hidalta át. Sokan haragudtak, haragszanak a kínai árukra, de el kell ismerni, hogy akkoriban nagyon fontos szerepük volt azok számára, akik nem tudták volna megfizetni a drágább termékeket. A mostani gazdasági válságban, amikor ezrek váltak és válnak egyik napról a másikra munkanélkülivé, hasonló helyzet állt elő. Fontos megemlíteni, hogy a kínai áruk nem csak Magyarországra, de az egész világba eljutottak, hazánkba azonban az olcsóbb áruk jöttek, hiszen, ahogy már mondtam, az emberek csak ezt tudták megfizetni.

Központban a család

Hogy miért is választottam kínai embert az életem párjául? Mert megtaláltam benne azt, ami a mai férfiakból gyakorta hiányzik. Ő még a családcentrikus, családfenntartó, felelős nemzedékhez tartozik. A kínai család feje a férfi − ezt minden nőnek el kell fogadni −, de ezzel egyáltalán nem élnek vissza. A kínai férfiak még vállalják ezt a fajta kötöttséget, és elsődlegesnek tekintik az életükben, ezzel pedig azt a viselkedéskultúrát képviselik, ami, mondhatjuk, ma már hiánycikknek számít Magyarországon. A férjem nagyon emberséges és rendkívül toleráns. Kevesen tudják, hogy a kínai munkatempó 14–16 óra kemény munkát jelent egy nap, szinte a duplája a miénknek! Habár a férjem is sokat dolgozik, ennek ellenére emberségessége mindig visszaköszön a vállalkozásunkban, az alkalmazottak szeretnek vele dolgozni. Habár, ahogy mondtam, férjem általában nagyon elfoglalt, mégis mindig van egy-két kedves szava hozzánk, a vasárnapot pedig csak nekünk szenteli. Az idő, amit ránk tud szánni, sokan mondhatják, igen rövid, mégis minőségi, és ez a legfontosabb! A kínaiak az otthon élő rokonaikról sem feledkeznek meg, igyekeznek anyagilag támogatni őket. Szeretnénk, ha unokahúgom, Beibei is Magyarországra tudna jönni a cégünkben dolgozni, hiszen a kínai azt, hogy „egy vállalat”, így mondja: „yi jia gongsi, vagyis egy családnyi vállalat” – tehát olyan társaság, ahol a családtagok nem csak a profitot termelik, de emberileg is benne vannak az üzletben. Valamint a felvett alkalmazottak is bizonyos értelemben családtagoknak számítanak, többet és másképpen is törődünk velük, mint pusztán fizetett munkaerővel. Ez pedig bizony azt jelenti, hogy visszahoznánk az egy család–egy termelési egység mintát, amely a családokat nem csupán érzelmileg kötné össze, hanem a mindennapi tevékenység és a közös érdek szintjén is. Vagyis: a család megerősödne, szemben a családok széthullásának jelenlegi tendenciájával.

Még egy rövid történetet hadd mondjak el, csak hogy megvilágítsam, milyen is egy igazi kínai férj. Kedves barátunk, egy magyar hölgy megemlítette kínai férjének, hogy mivel úgyis egész nap otthon van – vigyáz a kisebb gyerekekre, emellett harmadik gyermeküket várja –, jó ideig nem lesz szüksége háztartási segítségre, hiszen maga is el tudja látni a ház körüli teendőket. Férje azonban tudta, hogy a háztartásban segítő hölgynek négy gyermeke van, akiket egyedül kénytelen felnevelni, feleségének pedig már nem élnek a szülei, akik be tudnának időnként segíteni, így továbbra is alkalmazták a hölgyet. Azt hiszem, nem is kell mást mondanom, ez kiválóan jellemzi a kínai férfiak humánus, embert tisztelő jellemét!

Sajnos igen későn, először öt évvel ezelőtt volt alkalmunk gyermekeinkkel meglátogatni a nagyszülőket, rokonainkat Kínában, két évvel ezelőtt azonban újra ellátogattunk hozzájuk. Kínai nyelvtudásomat a Konfuciusz Intézetben igyekszem fejleszteni, és a gyermekeinket is a ide szeretnénk járatni, hiszen nagyon fontos, hogy tökéletesen megtanuljanak kínaiul is! Törekszünk arra, hogy identitásuk két rétegű legyen, hiszen nem szabad elfelejteniük, hogy ők magyarok és kínaiak is egyszerre.

És hogy mit tanulhatunk mi, magyarok a kínaiaktól? Mindenképpen kozmopolitábbnak kell lennünk, anélkül, hogy elveszítenénk a saját kultúránkat. A kínaiak őrzik a saját kultúrájukat, és nem a gyanú az első, amivel az idegen felé fordulnak, hanem az érdeklődés…

Tanítani, tanulni

Igencsak elszaladt az idő. Észre sem vettem, hogy már több mint egy órája beszélgetünk. Olyan szívesen hallgattam volna még Zsófiát, de ő máris késésben volt a kínai órájáról, nekem pedig a gimnáziumba kellett sietnem órát tartani. A buszon zötykölődve még megannyi kérdés ötlött fel bennem, amit nem tettem fel, mégis olyan sokat megtudtam a kínaiakról, amikor már azt hittem, nekem már nemigen lehet újat mondani. Megint tanultam valamit, és ez jó érzéssel tölt el. Így, ilyen érzéssel szeretném megtanítani diákjaimnak a kínai nyelvet, ilyen érzéssel szeretnék nekik mesélni Kínáról, a kínai kultúráról, hogy őket is örömmel töltse el a tudat, hogy gazdagabbak lettek, mind ami a tudásukat illeti, mind lelkileg.

Kínai-magyar házasság

Kínai-magyar házasság

Kínai-magyar házasság

Kínai-magyar házasság

A cikk megjelent a Konfuciusz Krónika 2009/1. számában