匈牙利罗兰大学孔子学院

匈牙利罗兰大学孔子学院

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: H-CS: 10.30-18.30; P: 10.30-16.00
                           ELTE Confucius Institute    youttube.com    Kínai enciklopédia

. .

Az ülésen részt vettek: Hudecz Ferenc, az ELTE korábbi rektora, a Hanban Központi Igazgatótanácsának tiszteletbeli tagja, Peng Long, a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem rektora, Boros Gábor, az ELTE BTK Tudományos és Kutatásszervezési Ügyek dékánhelyettese, Zhang Xiaohui, a Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem Konfuciusz Intézetek Osztályának osztályvezetője, Li Min, az ELTE Konfuciusz Intézet kínai igazgatója, és Hamar Imre, az ELTE Konfuciusz Intézet igazgatója.

Miután Hudecz Ferenc professzor úr üdvözlő szavaival megnyitotta az ülést, a két igazgató beszámolt a 2016-ban már befejezett programokról és a továbbiakban még elvégzendő feladatokról.

Hamar Imre igazgató úr kiemelte, hogy a Közép- és Kelet-európai Tanárképző Központ mellett a Liu Yunshan elnök úr által felavatott "Egy Övezet, Egy Út" Kutatóközpont, amely a világon az első Kínán kívüli ilyen jellegű kutatóközpont, a jövőben fontos szerepet fog játszani abban, hogy az ELTE Konfuciusz Intézet megőrizze vezető szerepét a régióban és Európában. A Központ tudományos konferenciákat és más tudományos programokat fog szervezni a jövőben.

Szó esett továbbá arról, hogy miként lehetne a Közép- és Kelet-európai Tanárképző Központ tevékenységét egész Európára kiterjeszteni.

Li Min igazgató asszony kiemelte a Honvéd Vezérkar Tudományos Műhelyével közösen szervezett "Kína a globális kihívások tükrében" c. konferencia sikerességét. Ez volt az Intézet első olyan tudományos konferenciája, amelyet a Honvédelmi minisztériummal közösen rendezett meg.

Peng Long rektor úr először is gratulált az ELTE Konfuciusz Intézetnek, hogy sikeresen megszervezte az Intézet fennállásának 10. évfordulójára szervezett ünnepséget, amelyen Liu Yunshan elnök úr és a Hanban vezetője, Xu Lin asszony is részt vett. A rektor úr továbbá kifejezte elégedettségét az ELTE Konfuciusz Intézet munkája iránt, és javasolta, hogy a két egyetem más területen is működjön együtt.

Hudecz professzor úr javasolta, hogy a most alakult "Egy Övezet, Egy Út" Kutatóközpont elsősorban az MTA-val és más tudományos műhelyekkel működjön együtt. Boros Gábor dékánhelyettes úr felvetette, hogy pályázat útján lehetne támogatni a közép-kelet-európai kínai nyelvtanárokat az Intézet által szervezett továbbképzéseken.

Az ülés befejezéseképpen Hamar Imre igazgató úr egy Herendi teáskannával ajándékozta meg Peng Long rektor urat, aki átadta a kifejezetten az Intézett 10 éves jubileumára készült kínai festményt.



PREVIOUS NEWS