Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: Hétfő−Csütörtök: 10.30 - 18.30, Péntek: 10.30 - 16.00
                           www.facebook.com    youttube.com    Kínai enciklopédia

Csongor Barnabás: A sinológia kezdetei Magyarországon

"... A jelek szerint – én nem tudtam – élt hazánkban akkortájt még legalább egy kínai, talán földművelésből: 1949 táján az Élet és Tudományban olvastam riportot egy traktorosról, akit Vuhengcsang Antalnak hívtak – egy szót sem tudott kínaiul, de a neve után az apja kínai kellett, hogy legyen..."

Valamikor a harmincas évek második felében, kiskamasz koromban hallottam Miskolcon, szűkebb pátriámban arról, hogy Diósgyőrben, az Új Gyárban kínai tisztek tárgyalnak.

Nagyanyám kincsei közt kotorászva megtetszett nekem egy zsírkőből faragott, kuporgó majomfigura. Vándor kínai kézművesek alkotása volt, akik világjáró kóborlásaik során hazánkba is elkerültek, itt le is telepedtek, családot alapítottak (egyikük sírkövét, porcelánra égetett arcképével, évtizedek múlva a farkasréti temetőben láttam meg). Vidéki város lakójaként ennyi volt találkozásom Kínával a harmincas évek Magyarországán.

1942-ben, elkezdve kínai tanulmányaimat az egyetemen, Dr. Zhao Dongsheng 趙東生 (ő így írta a nevét: Chao Tung Sung) shanghai szemorvostól hallottam az első kínai szót; ő volt akkor az egyetemen a kínai lektor. Az európai tanulmányúton járó orvost azért alkalmazta az egyetem, mert akkoriban ő volt az egyetlen iskolázott kínai Budapesten (1957-ben alkalmam volt meglátogatni őt Shanghaiban). A jelek szerint – én nem tudtam – élt hazánkban akkortájt még legalább egy kínai, talán földművelésből: 1949 táján az Élet és Tudományban olvastam riportot egy traktorosról, akit Vuhengcsang Antalnak hívtak – egy szót sem tudott kínaiul, de a neve után az apja kínai kellett, hogy legyen.

Új korszak előjele volt 1949 nyarán a Budapesten rendezett Világifjúsági Találkozó, a világ demokratikus ifjúságának nagy összejövetele. Az európai fiatalok nagyobb része még a világháború befejezését is ünnepelte, és mindenki kifejezte szolidaritását azokkal, akik még felszabadulásukért küzdöttek, például Görögországban, a gyarmatokon vagy Kínában. A Kelet-ázsiai Tanszék fiatal adjunktusaként akkori hallgatóimmal – köztük Tőkei Ferenccel, későbbi kollégámmal, majd mesteremmel (†2000) – némi nehézségek árán megtaláltuk a kínai delegációt, és büszkén elmondtuk nekik azt a pár mondatot, amelyre még emlékeztem. (Dr. Zhao 1943-as távozása után nem volt kínai lektorunk; kínai tudásunkat csak egy egyetlen példányban meglévő 文言 wenyan olvasókönyvből és egy kínai-német szótárból voltunk képesek gyarapítani.) A delegációtól megkaptuk ajándékba a Renmin Ribao számait és Mao Zedong, valamint más vezetők műveit. Sokkal később tudtam meg, hogy például néhai apósom (akkor még nem is ismertem) amatőr filmesként felvételt készített a kínai delegációról, amint a felszabadított területek lakóinak szokásos öltözetében yangge táncot járva vonultak fel Mao elnök arcképe alatt az utcán, a magyar közönség lelkes tapsa közepette.
1950-től új korszak kezdődött: kapcsolat jött létre a Kínai Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság között. A tanszékre újra került kínai lektor Zhu Ruiyu 朱瑞玉 (shanghai lévén Cu Ré-ünek írta a nevét), Dr. Somogyi György Kínát járt orvos felesége személyében (†1953). Megérkeztek Magyarországra az első kínai ösztöndíjasok is.

1948–49-ben, az egyetem megreformálásakor jött létre a mai értelemben vett kínai szak, kötött tan- és vizsgarenddel, egészen kis számú hallgatóval, mert a képzés célja a tudományos utánpótlás nevelése volt. Ugyanakkor gyakorlati okokból országosan óriási lett az érdeklődés a kínai nyelvtanulás iránt, s mivel ezt az igényt csak a tanszék tanárai voltak képesek (úgy-ahogy) kielégíteni, a Kelet-Ázsiai Tanszék kínai nyelvóráira nagy számban fogadott vendéghallgatókat.

1955-ben a magyar–kínai kulturális egyezmény keretében megérkezett Budapestre az első lektor a Kínai Népköztársaságból: Guo Yuheng 郭預衡, a Pekingi Tanárképző Egyetem irodalomtörténeti tanszékének adjunktusa. Jelenléte nemcsak az élő nyelv oktatásának színvonalát biztosította, de értékes segítséget jelentett filológiai ismereteink bővítéséhez is. Egy fél évre rá megérkezett felesége, Zhao Shuhua 趙淑花,aki odahaza vietnamiakat tanított kínai nyelvre, és szintén bekapcsolódott a tanszék munkájába. Életre szóló barátság szövődött közöttünk.

Érdemes lenne részletesen felidézni ezeknek az éveknek – és a következő évtizedeknek – a tapasztalatait, amelyeket a kínai kultúra megismeréséért és megismertetéséért végzett munkánk során szereztünk. Folyamatosan dolgoztunk, de igen szűk keretek között.

A kilencvenes évek változásai átalakították a kínai nyelvtudás és Kína megismerése iránti igényeket, a kutatás követelményeit, a Tanszék szerepét, de a nyelvtanulás és az utazás lehetőségeit is – ismét új korszak kezdődött az életünkben! Ennek az új korszaknak nagyon fontos jele és jelképe, hogy egyetemünkön létrejött a Konfuciusz Intézet, a korábbiaknál nagyságrendekkel tágasabb és jobb lehetőségekkel a kínai kultúra népszerűsítésére.

A kínai kultúrát megismertető és megismerő tevékenység folytatásához kívánok jó egészséget és sok sikert az Intézetnek, minden munkatársának és minden érdeklődőnek!

Csongor Barnabás

Dr. Csongor Barnabás
sinológus, tanár, műfordító
(1963-tól 1983-ig a Kínai és Kelet-ázsiai Tanszék vezetője)


A cikk megjelent a Konfuciusz Krónika 2008/1. számában