Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: Hétfő−Csütörtök: 10.30 - 18.30, Péntek: 10.30 - 16.00
                           www.facebook.com    youttube.com    Kínai enciklopédia

Pap Melinda: A Tiszta-föld buddhista iskola

Sokak szerint a buddhizmusra nem jellemző a valamilyen istenségbe vetett hit, és a követők önerőből, az előírt vallásgyakorlatok segítségével érhetik el a megvilágosodást. A buddhizmus kezdeti korszakára és bizonyos irányzataira ez kétségtelenül igaz is. A kínai buddhizmus irányzatai között azonban van egy olyan sajátos, napjainkban is befolyásos iskola, amelynek központjában egy személyes isten áll.

A Kínában rendkívül népszerű Tiszta-föld (Jingtu) iskola azt tanítja, hogy az emberek csakis Amitábha Buddha (Amituo Fo) megváltó ereje által szabadulhatnak ki a létforgatag szenvedéseiből, és kerülhetnek közelebb a nirvána tiszta tudatállapotához, a buddhaság létformájához. Gyarló világunkban a szellemi előrelépés gyakorlatilag lehetetlen. E hit követői szerint Amitábha Buddha segítsége nélkül valamennyi ember arra van kárhoztatva, hogy a vágy, tudatlanság és szenvedés jellemezte, szennyezett világokban újjászületve kóboroljon.

Amitábha Buddha

Amitábha Buddha kultusza nagyjából öt évszázaddal a történelmi Sákjamuni Buddha halála után, vagyis az első század körül alakult ki Indiában, a mahájána („nagy kocsi”) irányzatán belül. A mahájána nagyon sok szempontból eltér a buddhizmus korai irányzataitól, és Sákjamuni Buddhán kívül számos más buddhát is tisztel és dicsőít. A mahájána szent szövegei által bemutatott mitikus buddhák közül Kínában Amitábha örvend a legnagyobb tiszteletnek és népszerűségnek. Az Amitábha szó jelentése „végtelen fény”; az istenség másik neve Amitájusz, amely „végtelen életet” jelent. A szútrák szerint Amitábha égi birodalma, a Szukhávatí – jelentése „boldog föld” – nyugati irányban helyezkedik el, ő maga ebben a nyugati paradicsomban időzik, innen segít a lényeken, és végtelen fénye a világra ragyog.

Amitábha népszerűségét annak köszönheti, hogy a szútrák együtt érző, végtelenül könyörületes buddhának ábrázolják, aki fogadalmat tett, hogy a lényeket megmenti a szenvedéstől. Az Amitábha-kultusz legfontosabb szent szövege a Wuliangshou jing, vagyis a Végtelen élet (Amitájusz) szútrája. Ez a szent szöveg elbeszéli, hogy egy Dharmakára nevű szerzetes hogyan tett fogadalmat a lények megmentésére, hogyan érte el a megvilágosodást, és hogyan vált Amitábha néven buddhává.


A Tiszta-föld buddhista iskola

A könyörületes istenség

Amitábha legfontosabb segítője Avalokitésvara, a könyörületesség bódhiszattvája, aki meghallja a szenvedők segélykéréseit, és megjelenik a világban. Kínai megfelelője Guanyin, más néven Guanshiyin, nevének jelentése: „aki meghallja a világ hangjait”, vagyis a lények segélykéréseit és imáit. Különösképpen azokon segít, akiket nagyon nagy veszély fenyeget, például kard, lánc, tűz, víz vagy démonok. Kínában a nők fiúgyermekért is imádkoztak hozzá. Valószínűleg ez az oka annak, hogy az eredetileg férfiként ábrázolt bódhiszattva a Song-kortól (960–1279) fokozatosan női vagy semleges nemű alakot öltött. Guanyin kultusza rendkívül elterjedt a kínai buddhizmusban, napjainkban szinte minden kolostorban és templomban megtaláljuk a szobrát. Guanyint a szent szövegek ezerkarú és ezerszemű lényként mutatják be, ezért gyakran ábrázolják nagyon sok karral, minden tenyerében egy-egy szemmel, ami azt jelképezi, hogy mindent lát, és mindenkor képes a lények érdekében cselekedni.

A könnyű ösvény

Az Amitábhával foglalkozó szövegek már a buddhista térítés legkorábbi időszakában eljutottak Kínába, azonban az Amitábha-kultusz kezdetének a 402. évet tekintik, amikor egy Huiyuan nevű szerzetes, valamint világi hívei és szerzetes tanítványai Amitábha képmása előtt fogadalmat tettek, hogy a Tiszta-földön fognak újjászületni. Ezt Amitábha Buddha képmásának vizualizációján keresztül kívánták elérni. Később egy Tanluan nevű szerzetes (476–542) kidolgozta azt az elméletet, mely szerint két úton lehet megvalósítani a megvilágosodást, az egyik nehéz, a másik könnyű. A nehéz ösvény a buddhizmus hagyományosan elfogadott gyakorlatait jelenti, amelyre szerinte csak a legkiválóbb bölcsek alkalmasak.

A könnyen követhető ösvény az Amitábha megváltó erejébe vetett hitet jelenti. E hit által halála után a követő a Tiszta-földön születhet újjá, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy rövid időn belül megvilágosodjék, és ahonnan nem zuhanhat vissza alacsonyabb létformákba. Ennek érdekében különböző gyakorlatokat kell végezni, melyek közt legfontosabb az invokáció, vagyis Amitábha nevének állandó ismételgetése. Az Amitábha-kultuszt a nép körében terjesztő Daochuo (562–645) már azt hirdette, hogy saját korának züllött és alantas körülményei között senki sem érheti el a maga erejéből a megvilágosodást, így az egyetlen lehetőség Amitábha megváltó erejében bízni, benne hinni, és őrá hagyatkozni. Az iskolán belül máig ez a fő álláspont.

A virágkor

A Tiszta-föld a Tang-korban (618–907) vált a legfontosabb kínai buddhista iskolák egyikévé. Ebben a korban rengeteg világi hívő és szerzetes csatlakozott a kultuszhoz, mivel gyakorlása – Amitábha nevének ismételgetése – rendkívül egyszerűnek, ígérete pedig – a nyugati paradicsomban való újjászületés – mindenki számára kívánatosnak bizonyult. Míg az elit filozófiai iskolák egy életen át tartó szorgalmas tanulást és meditációt követeltek, addig a Tiszta-föld gyakorlójának elég volt hinnie Amitábha erejében, nevét ismételgetni, őt dicsőíteni, vagy esetenként alakját vizualizálni. Az iskola rendkívüli befolyását, illetve a második pátriárkának nevezett Shandao (613–681) munkájának eredményességét bizonyítja, hogy a Longmen barlangtemplomokban 640 és 710 között Amitábhának száztizennyolc, Sákjamuninak viszont mindössze tíz ábrázolása készült. Az irányzat népszerűségét növelték a Tang-kor második felén végigvonuló zavargások, belháborúk, az általános zűrzavar és a létbizonytalanság. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy az emberek fogékonnyá váltak egy olyan eszme iránt, amely a földi világ nyomorúságából való menekvés gyors és egyszerű módját kínálta, és egy gyönyörű és boldog mennyei világ képzetét tárta a hívek elé.

A nyugati paradicsom

A Tiszta-föld iskola szent szövegei egy olyan világról mesélnek, ahol csodálatos fák és növények nőnek, varázslatos madarak énekelnek, és tarka ruhájú égi lények repkednek a levegőben. A nyugati paradicsomot ábrázoló – rendkívül népszerű és nagy számban készített – festményeket Amitábha ragyogó alakja uralja, körülötte helyezkednek el bódhiszattvái, elsősorban Guanyin, majd a megmentett lények tömegei. A képek gyakori motívumai a különböző hangszereken játszó zenészek és a libegő ruhájú, kecses alakú táncosnők, akik a paradicsom lakóit szórakoztatják. A híres dunhuangi falfestmények között számos ilyen ábrázolást találunk, melyek a Tang-korban váltak közkedveltté.

Amitábha nevének – kínaiul: Amituo Fo – ismételgetése napjainkban is rendkívül népszerű a kínai szerzetesek és világi hívők körében, és többek között hétköznapi szituációkban is használják, például köszönés és köszönetnyilvánítás helyett.

A Tiszta-föld buddhista iskola
A Tiszta-föld buddhista iskola
A Tiszta-föld buddhista iskola
A Tiszta-föld buddhista iskola

A cikk megjelent a Konfuciusz Krónika 2010/1. számában