Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: Hétfő−Csütörtök: 10.30 - 18.30, Péntek: 10.30 - 16.00
                           www.facebook.com    youttube.com    Kínai enciklopédia

Pap Melinda: Tiantai – az első kínai buddhista iskola

A kínai buddhizmus az emberek többségének általában a meditációt hangsúlyozó chan (japánosan: zen) irányzatot juttatja eszébe, azonban a chan nem az egyetlen, és nem is a legelső olyan buddhista irányzat, amely indiai gyökerei ellenére sajátosan kínai arculatot öltött, és így méltán nevezhető kínai buddhista iskolának.

A chan népszerűségét nagyban köszönheti a magyar fordításban is megjelent koanoknak (gong’an), azaz a furcsa, megdöbbentő párbeszédekből és anekdotákból álló gyűjteményeknek. A koanokat olvasva sokan úgy vélik, hogy a buddhizmust a legendás Bódhidharma hozta Indiából Kínába, azonban ez csak a chan iskolára vonatkozik, és chan hagyományokon alapuló nézet. Valójában Bódhidharma érkezésekor – amit a hagyomány Kr. u. 520-ra tesz – a buddhizmus már öt évszázada megkezdte hódító útját Kínában. Másoknak talán az Amitábha Buddha (Amituofo) nevét ismételgető Tiszta Föld iskola hívei és szerzetesei is eszükbe jutnak a kínai buddhizmus kapcsán, de ez sem a legrégebbi az iskolák között. Az azonban valóban igaz, hogy napjainkban ez a két legelterjedtebb és legnépszerűbb kínai buddhista iskola.

Elszakadás a gyökerektől

A buddhizmus időszámításunk kezdete körül jelent meg Kínában, majd az évszázadok során a hatalmas és egyre bővülő indiai buddhista irodalmat kínai nyelvre fordító jeles szerzetesek teremtették meg az alapfeltételeket az önálló kínai iskolák létrejöttéhez. Ebben a korai korszakban a mahájána különböző iskolái is meghonosodtak Kínában, ezek azonban még szoros szálakkal fűződtek elődeikhez. Az első olyan iskola, amely el mert szakadni az indiai mesterek szellemi hagyatékától, és önállóan, kínai gondolkodás szerint értelmezte a buddhizmust, a tiantai volt. Nevét – melynek jelentése: „Mennyei terasz” – arról a hegyről kapta, amely hosszú ideig az alapító szerzetes, Zhiyi (538–597) lakhelye volt. A tiantai volt az első egész Kelet-Ázsiában, amely nem egy indiai irányzat másolata, hanem önálló, új filozófiát és új vallásgyakorlatot teremtő iskola volt. Megjelenése egy új korszak kezdetét jelentette, mivel inspiráló erővel hatott a további iskolák kialakulására is.

Az alapító, Zhiyi nem csak kiemelkedő tudós szerzetes és filozófus volt, hanem ügyes politikus is, aki előnyt tudott kovácsolni az uralkodók hatalmi törekvéseiből. Az országnak a Sui-dinasztia (581–618) általi újjáegyesítésével egy időben a buddhizmusból egységes, befolyásos vallást tudott teremteni, amely tökéletesen megfelelt az országot szellemileg egyesítő államvallás követelményeinek. A Sui-korban a tiantai jelentette a kínai buddhizmust, a többi iskola később jött létre, majd került előtérbe.

Egység és egyensúly

Ha röviden meg kellene határozni a tiantai filozófia és szemléletmód lényegét, akkor az a mindent magába olvasztó tökéletes, kerek egység és egyensúly elve lenne. Zhiyi egy olyan átfogó filozófiai rendszert teremtett a buddhizmuson belül, amelyben a különböző tanítások mindegyikének megvan a maga jól meghatározott helye és szerepe. A tiantai filozófia a számos buddhista tanítás rendszerezését tűzte ki elsődleges feladatául, mivel a különböző korokból és irányzatoktól származó szövegek rendkívül sokfélék voltak, és gyakran ellentmondtak egymásnak. Ez a sokféleség és ellentmondásosság gondolkodóba ejtette és komoly feladat elé állította a buddhizmus eltökélt híveit – különösen azért, mert a szent szövegekben, szútrákban az állt, hogy minden szó magától Buddhától származik, ezért teljességgel igaz és megcáfolhatatlan, egy odaadó hívő pedig ebben nem kételkedhetett. Szerencsés megoldást kínált az a Lótusz szútrában kifejtett és általánosan elfogadott mahájána elv, mely szerint Buddha a lények megmentése érdekében tanításait minden esetben a hallgatóság tudati szintjéhez igazította. A tanítás elsődleges célja tehát nem egy abszolút igazság kinyilatkoztatása volt, hanem minden esetben az adott hallgatóság gyors és hatékony megmentése a szenvedéstől, rávezetése a megvilágosodásra.

Ez a gondolat lett a szútrák csoportosításának legfőbb rendezőelve, vagyis aszerint foglaltattak rendszerbe a szútrák és az azokban kifejtett tanítások, hogy mikor, kinek, milyen körülmények között tanította őket Buddha. A tanítások rendszerezésének fontos eleme, hogy hierarchiát állapít meg a szövegek között, aszerint, hogy melyik képviseli a végső igazságot, és melyik közöl nem végső, relatív igazságokat. Zhiyi szerint Buddha végső és legtökéletesebb tanítását a Lótusz szútra tartalmazza, ezért ez a tiantai iskola legnagyobb becsben tartott és legtöbbet kommentált szövege.

Korszakok, tanítások

A tiantai rendszerezés az „öt korszak és nyolc tanítás” néven ismert, ennek lényege az, hogy Buddha földi életét öt korszakra osztja, és mindegyikhez hozzárendel bizonyos szent szövegeket és tanításokat. Zhiyi azt tanította, hogy Buddha megvilágosodása után közvetlenül a végső, tökéletes tanítást hirdette, azonban ezt hallva csak a legmagasabb szellemi szinten állók voltak képesek elérni a megvilágosodást, a hallgatóság többi része semmit sem értett belőle, mivel a végső tanítás pusztán értelemmel felfoghatatlan. Ezután, a második korszakban Buddha az irántuk érzett kegyelemből elkezdett egyszerű elveket és gyakorlatokat tanítani, amelyek végső soron nem igazak ugyan, de képesek felkészíteni a hallgatóságot a mélyebb és nehezebben érthető tanítások befogadására. A harmadik és negyedik korszakban egyre mélyebb és a végső igazsághoz közelebb álló tanításokat tanított, míg végül az ötödik korszakban elmondta ugyanazt, amit az elsőben is, de ekkor már mindenki megértette, így ez a tanítás tökéletesebb az elsőnél. Az ötödik korszak tanítását tartalmazza a Lótusz szútra. Ez az elmélet nyilván nem felel meg a történelmi valóságnak, de kiválóan alkalmas arra, hogy a tiantai iskola minden szent szöveget és elméletet befogadjon, és egy adott korszakhoz társítson aszerint, hogy az mennyire közelíti meg az általa meghatározott végső, tökéletes igazságot.

Megvilágosodó kövek

A tiantai nem csak az írott tanítás rendszerezésében törekedett a minden részletet magába foglaló tökéletes egység megteremtésére, hanem a világot, a létezést magát is ilyennek látta. A Zhiyi által megfogalmazott egyik leghíresebb tétel szerint gondolataink egyetlen pillanata is képes magába foglalni az egész világmindenséget, és nincs egyetlen porszem sem, amely ne lenne lényegében azonos a nagy egésszel vagy Buddha tudatával. Ebből a gondolatból kiindulva azok a szerzetesek, akik Zhiyi tanítását örökül kapták, kidolgozták azt az elméletet, mely szerint nem csupán az élőlények, hanem a fák és kövek is képesek a jövőben elérni a megvilágosodást, és azt is, mely szerint Buddha tiszta tudata a legmélyebb poklot is áthatja, tehát nincs lényegi különbség profán és szent között. A különbség egy egyszerű ember és Buddha között tehát csupán annyi, hogy míg az egyikben mint lehetőség van jelen a megvilágosodás, a másik már megvalósította azt. A tiantai filozófia a lét legkisebb alkotóelemeit egymással összefüggésben látja, úgy, hogy minden apró részecske tartalmaz minden más részecskét és a nagy egészet is, mivel végső természetükben nincs eltérés. Az indiai buddhista filozófia üresség elvét tehát felváltotta a kerek, tökéletes egység képzete.

Elmélet és gyakorlat

A tiantait filozófiai jellegű iskolaként tartják számon, de mindig is nagyon nagy hangsúlyt helyezett a meditációra és vallásgyakorlatra. Zhiyi azt tartotta, hogy az elmélet és a gyakorlat olyan, mint a mérleg két serpenyője, vagy egy madár két szárnya – nem létezhetnek egymás nélkül. A végső igazság szavakkal kifejezhetetlen, logikai úton megközelíthetetlen, ezért megértésében nagyon nagy szerepet kap a tudat lecsendesítése és a különböző tárgyakon vagy a belső tudatfolyamatokon való szemlélődés, egyszóval a meditáció. A tiantai iskola szerzetesei tehát terjedelmes műveket írtak a meditáció helyes gyakorlásáról is.

A kínai eredetű tiantai iskola elterjedt Japánban és Koreában is. Kínában a Sui-kor után már nem volt államvallás, de továbbra is létezett, bővült, alakult. Napjainkban nem olyan ismert és népszerű, mint a chan vagy a Tiszta Föld iskola, de érdemes tudni, hogy nagyon nagy hatással volt ezek fejlődésére és általában a kínai buddhista világkép formálódására.

Tiantai – Az első kínai buddhista iskola





Tiantai – Az első kínai buddhista iskola





Tiantai – Az első kínai buddhista iskola

A cikk megjelent a Konfuciusz Krónika 2009/2. számában