Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: Hétfő−Csütörtök: 10.30 - 18.30, Péntek: 10.30 - 16.00
                           www.facebook.com    youttube.com    Kínai enciklopédia

Tóth Andrea Judit: A kínai tea története

Kínában a teaivás igazi művészet, elválaszthatatlan része a kínai emberek mindennapjainak. De hogyan is alakult ki, és hogyan fejlődött az idők során ez a hagyomány?

A tea felfedezéséről biztos információ nem áll rendelkezésünkre, azonban több monda is kapcsolódik a témához. Az egyik alaptörténet egészen a Kr. e. 3. évezredre nyúlik vissza. A monda szerint, amikor Shennong császárnak, az „Isteni Földművesnek” ivóvizet forraltak, tealevelek hullottak a vízbe. Az így létrejött főzetet a császár megkóstolta, és nagyon ízletesnek találta.

Egy másik legenda szerint az indiai Bódhidharma buddhista szerzetes, aki Kr. u. 500 körül érkezett Kínába, egy hosszú meditáció közben elaludt. Amikor felébredt, fogadalma megszegése miatt bűnhődésként levágta szempilláit, és a földre dobta azokat. A földre vetett szempillákból, az ég jutalmaként sarjadt ki az első teacserje. Innen ered a buddhista szerzetesek szokása, hogy éjjeli imádkozásaik során teát isznak a rájuk törő álom elűzésére.


A kínai tea

Orvosságból élvezeti cikk

A teaivás szokása idővel a kolostorok falain kívül is elterjedt. Az első írásos források a Han-dinasztia idejéből (Kr. e. 206–Kr. u. 220) származnak. Ebben az időszakban a tea gyógyító hatását, orvosi alkalmazását emelték ki. A teáról azt tartották, hogy meghosszabbítja az életet, kigyógyítja az embert a fejfájásból, a veseköves megbetegedésekből, emellett a gyomorrontásra is jótékony hatással van. Idővel már élvezeti cikként, az íze és frissítő hatása miatt is fogyasztották az előkelő körökben. A teázás szokása bekerült az udvari etikettbe, és alapkövetelmény lett, hogy az előkelő családok értsenek a tea elkészítéséhez és felszolgálásához. Az V. századra a tea ára jelentősen csökkent, így a teázás a szegényebb nép körében is elterjedhetett, a vendégvárás, a társas érintkezés fontos kelléke lett. A VI. században a tea már nemcsak Kínában volt népszerű, de fontos külkereskedelmi árucikké is vált. A tea sikerét mutatja, hogy ebben a korban egyre több irodalmi alkotás témájává vált. A VIII. században keletkezett az első átfogó mű magáról a teáról is Teáskönyv (Chajing) címmel, amely Tokaji Zsolt fordításában magyarul is olvasható. A könyv írója, Lu Yu tíz fejezetben foglalja össze mindazt, amit tudni kell a teanövény termesztéséről, a levelek osztályozásáról, az ital elkészítéséről, a víz minőségéről és a teafőzéshez szükséges huszonnégy eszközről.

Teakalács, portea

Az idők folyamán nemcsak a teát fogyasztók köre változott, de a feldolgozás és fogyasztás módja is. A dokumentumok szerint egészen a VIII. századig a tealeveleket gőzölték, majd különböző formákba (tégla, fészek, korong) összepréselték. Az így kapott téglateából (más néven préselt tea, teakalács, sajtolt tea stb.) az elkészítés során letörtek egy darabot, majd rizzsel, gyömbérrel, narancshéjjal, sóval, egyéb fűszerekkel, olykor vöröshagymával, tejjel főzték össze. Bár már Lu Yu is elítéli a tea ilyenfajta ízesítését, a préselt tea továbbra is fennmaradt, sőt fizetőeszközként is használták egészen a XX. század elejéig. A IX–XIV. század között a portea használata került előtérbe. A leveleket rövid ideig gőzölték, majd szárítás után kőmalomban porrá törték. A porra forró vizet öntöttek, majd egy bambuszból készült seprőcskével felhabosították.

A tea íze

A ma ismert teakészítési mód, a leveles tea forrázása a XV. század után alakult ki. Az előző korok fűszeres teáival ellentétben ekkorra vált elterjedtté, hogy az emberek a tea természetes aromáját ízlelgették. Lassan külön kultusza alakult ki a teaházaknak, amelyek egyre népszerűbbek lettek, és máig meghatározó színterei maradtak a kínai társadalmi életnek.


A kínai tea
A kínai tea
A kínai tea

A cikk megjelent a Konfuciusz Krónika 2008/1. számában