Szentmártoni Lívia: Vágó István kínai nyelvet tanul
A Konfuciusz Krónika rendszeres olvasói jól tudják már, hogy különösen szeretek érdekes, az élet egy-egy szegmensében jártas, tapasztalt emberekkel beszélgetni. S szerencsére itt, a Konfuciusz Intézetben gyakran nyílik alkalmam izgalmas személyiségekkel találkozni, szót váltani. Legújabb „hódításom” Vágó István, a neves kvízmester, aki – Önöknek elárulhatom – ezúttal nem mesterként, hanem tanítványként készült az interjúra, hiszen már három hónapja az Intézet lelkes hallgatója.
– Jól ismerjük Vágó Istvánt, a kvízmestert, de ki az a Vágó István, aki mihelyst egy időre kiszabadul a média mókuskerekéből, elkezd kínaiul tanulni?
– Vágó Istvánnak egy rendkívül jellegzetes oldala, hogy sok minden iránt érdeklődik, egészen konkrétan a nyelvek iránt is. Én bevallom, nagyon szeretek nyelvet tanulni – négy felsőfokú nyelvvizsgával is rendelkezem, emellett több nyelven is készítek interjúkat. Annak idején pedig még lengyelül is kiválóan tudtam udvarolni (István cinkosan mosolyog – Sz. L.). Különösen izgat a nyelvek szerkezeti felépítése, ennek eredményeként pedig az, hogy az adott nyelvet beszélő emberek hogyan gondolkoznak. Ami a kínai nyelvet illeti, roppantul érdekelt, hogy egy nem betűírás hogyan épül fel, s hogy a nyelv nyelvtani struktúrája miként alkot egy egészet.
– Ha jól tudom, Ön már többször is járt Kínában. Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás, azaz mikor kezdte el érdekelni a kínai nyelv, mielőtt vagy miután eljutott Kínába?
– Azt hiszem, ez egybeesett. Amikor én külföldön vagyok, akkor óhatatlanul figyelem azt a nyelvet, amelyet ott, az adott országban beszélnek. Nem beszélve arról, hogy ha az írás tekintetében nem latin betűsről van szó, akkor erős késztetést érzek arra, hogy megfejtsem. Így többé-kevésbé már volt alkalmam autodidakta módon belekóstolni a thai, a hindi, az arab és a görög nyelvbe is. Őszintén megmondom, a kínai nyelvhez is egyedül fogtam volna hozzá – valójában kezdetben így is tettem –, ha a kiejtése nem lenne ilyen nehéz. Ráadásul, amikor én elkezdtem magával a nyelvtannal foglalkozni az internet és a rendelkezésemre álló könyvek segítségével, már akkor is elkelt volna nekem egy kis segítség, szemben az eddig tanult összes nyelvvel. A kínait véleményem szerint igenis csak egy kínaiul beszélő tanár mellett lehet elsajátítani. Be kell vallanom, most nagyon élvezem a tanárral együtt történő tanulást, bár már régen, kisdiákként volt benne utoljára részem.
– Mi az a „kínai” téma, amely különösen érdekli, foglalkoztatja?
– A politika, gazdaság és építészet hármasa lenyűgöz. Büszkén mondhatom, hogy egyidős vagyok a Kínai Népköztársasággal (a Kínai Népköztársaságot 1949-ben alapították – Sz. L.). Fiatalkorom a magyar–kínai kapcsolatok felvirágzásának volt a fénykora, azonban sajnos, a világpolitika hatására a ’60-as évek elejétől kezdve a két ország kapcsolatára a fokozatos eltávolodás volt a jellemző. Az elmúlt néhány évben azonban valami csoda történt, aminek mibenlétét nem ártana megfejtenünk. Ehhez pedig nem árt, ha szerzünk pár kínai barátot.
– Mit gondol, a mai fiatal nemzedéknek miért érdemes foglakoznia Kínával?
– A kereskedelmi kapcsolatoknak már a jelene is Kína, nem is beszélve a jövőjéről. Ha körbenézünk, a világban szinte minden kínai gyártmány. Még a Volvók, a Jaguárok is kínaiak lettek. Természetesen olcsó, rosszabb minőségű kínai tömegcikkek is megjelennek a piacokon, de ez csak egy szerény töredéke azoknak a kínai áruknak, amelyek világkereskedelmi forgalomba kerülnek. Ne feledjük el, hogy a legnagyobb, legmegbízhatóbb márkák zömmel Kínában gyártatják a termékeiket. Egyszóval, igenis érdemes egyik szemünkkel Kínára figyelni. Nekem például vannak olyan magyar ismerőseim, akik a gyerekeiket kínai iskolába járatják Amerikában! Ők már felismerték a kínai nyelv tanulásában rejlő hatalmas lehetőséget. Én személy szerint is úgy gondolom, azt javaslom, hogy a fiatalok minél korábban kezdjenek el kínaiul tanulni, mert különben elvágják magukat olyan lehetőségektől, amelyek pozitív fordulatot hozhatnak az életükbe, mind emberi, mind érvényesülési szempontból.
A cikk megjelent a Konfuciusz Krónika 2010/1. számában