Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: Hétfő−Csütörtök: 10.30 - 18.30, Péntek: 10.30 - 16.00
                           www.facebook.com    youttube.com    Kínai enciklopédia

Szabó Blanka: Avantgárd Kínában (Ízelítő a kortárs kínai képzőművészetből)

Ködös hegyeket ábrázoló festmények, aranyozott sárkányok, csillogó jádefaragványok – a legtöbb embernek ilyesmi jut az eszébe, ha a kínai képzőművészetre gondol. Pedig a hagyományok továbbélése mellett rendkívül élénk és színvonalas modern művészeti élet is zajlik Kínában.

Szürke vasbeton gyárépületek: a nehézipar fénykorából ránk maradt relikvia, Bauhaus-esztétika. A 798-as körzetben járunk, Peking központjától északkeletre. Az ipari negyedben a ’80-as évek végén leállt a termelés, a gyárak bezártak. Elbontsák-e az épületeket? A kérdés többször felmerült. De aztán minden ugyanúgy maradt. Azaz mégsem ugyanúgy. A ’90-es évek közepén érkeztek az első fiatal művészek, akik fokozatosan birtokba vették a területet. Az üresen álló hangárok kihasználatlan tere és az alacsony bérleti díjak sokakat vonzottak ide. Hamisítatlan poszt-indusztriális környezet, inspiráló Mao-idézetekkel. Műhelynek ideális.

Az új művésznegyed

Az elmúlt tíz év során több mint száz galéria nyílt a környéken, majd kávézók, klubok, kiadók és könyvesboltjaik, különböző üzletek is. Lebegő Peking címmel 2002-ben rendezték meg az első nagyszabású kiállítást, a Tokyo Gallery és az itteni kínai művészek közös projektjeként.  Még ugyanebben az évben megnyitotta kapuit a 798 Space elnevezésű képtár és klubhelyiség. 2003-ban tartották az első Pekingi Biennálét, egy évre rá pedig a Dashanzi Nemzetközi Művészeti Fesztivált. Az összes képtár közül a jelenleg legnagyobb a 2007-ben nyílt Ullens Központ,  ahol a kiállítás magját a belga Ullens házaspár műgyűjteménye adja, a kortárs alkotásokra helyezve a hangsúlyt. A gyárak lebontása már nem kerül szóba.

Az egykori ipartelep mára fiataloktól nyüzsgő, felkapott városrész. Meg kell viszont jegyezni, hogy azóta az árak is az egekbe szöktek. A pályakezdő művészek így már nem tehetik meg, hogy itt béreljenek műhelyt maguknak, a hely egyre inkább az üzleti lehetőségek, mint az alkotó tevékenységek színtere kezd lenni.

Sokkművészet

A negyed legkorábbi „lakói” közé olyan avantgárd művészek tartoznak, akik a régebben szigorúan szabályozott művészet utolsó korlátait is lebontották, tabukat döntögető sajátos „sokkművészetet” hozva létre. Zhang Huan (1965–) például elsősorban botrányt keltő performance-airól ismert. A 12 m2 címet kapó produkciójával (1992) sokak szerint túllőtt a célon: egy órára bezárta magát egy nyilvános illemhelyre, miután egész testét bekente mézzel elkevert húslével… Az eredmény: tömérdek légy és irtóztató bűz. Hogy ez művészet-e, arról most nem érdemes vitába bonyolódni, de tény, hogy ezzel egy csapásra híressé vált. Még néhány későbbi, kevésbé botrányos performance tőle: 1 méterrel magasabbá tenni egy hegycsúcsot azáltal, hogy meztelen emberek egymás tetejére fekszenek (1995); 1 méterrel megemelni egy tó vízszintjét a fővárosba nagy számban özönlő vidéki vendégmunkások segítségével, az összetartás fontosságát szimbolizálandó (1997); kalligráfusokat kérni meg (2000), hogy írják tele az arcát általa diktált szövegekkel (bölcs mondások, családi emlékek, bármi), hajnaltól sötétedésig, egészen addig, amíg az ő arca is teljesen feketévé és felismerhetetlenné nem válik… A legtöbb esetben ezeket fényképekkel egy másik itt működő művész, Rong Rong dokumentálta, akinek több, japán feleségével közösen készített saját fotóalbuma is megjelent.

Szintén performance-aikról híresek Ma Liuming, aki meztelenül járta be a Nagy Falat, és Cang Xin. Utóbbi ruhacserés fotóiról vált ismertté (Személyiségcsere projekt: egy másik ember személyiségét a ruhája felvétele által a legegyszerűbb átvenni), de a világ teljesebb megismerésének szerinte legjobban bevált módja – a leginkább „megbízható” emberi érzékszervnek tartott – nyelvvel végigkóstolni azt (Érintkezés projekt – jelenleg a Saatchi Galériában látható a művésznek a „kóstolás” pillanatát megörökítő, tökéletesen élethű viaszszobra.)

Szabad nemzedékek

A ’70-es évek végétől kezdve a művészetek területén is lazult az állami ellenőrzés, végbement a szocialista realizmus stíluseszményétől való teljes elszakadás. Az 1979 után aktív művészeknek négy generációját szokás megkülönböztetni. Az első nemzedék energiáit még a régi falak ledöntésére tett erőfeszítések emésztették fel (1979–84), a második generáció a ’85-ös újhullámosoké (1985–89 közötti időszak), velük egy egyre kísérletezőbb művészeti vonal bontakozik ki, ami a ’90-es évek elejére nemzetközi jelleget ölt. 1994-től napjainkig tart az a folyamat, melyben a művészek már szabadabban mernek nyúlni a hazai témákhoz is, társadalmi-politikai kritikát fogalmazva meg.

A kortárs kínai művészet rendkívül összetett, nehéz az egyes művészeket kategóriákba sorolni. Az itt említett művészek kivétel nélkül több lábon állnak egyszerre, több stílusban és különféle technikákkal alkotnak: hagyományos tusfestmények, fametszetek, akril- vagy olajfestmények, fényképészet, szobrászat, kisebb-nagyobb installációk, happening, performance stb. A konceptuális és avantgárd művészet a leginkább meghatározó, a kínai szimbólumrendszer gyakori alkalmazásával, a kínai történelemre tett utalásokkal. Valamint két igen jelentős, speciálisan kínai irányzat is kialakult, az ún. cinikus realizmus és a politikai pop art.

Híres művészek

A leghíresebb alkotók közül itt csak néhányuk rövid bemutatására van lehetőség, legfontosabb műveik megemlítésével.

Xu Bing (1955–)

Elsősorban „hamis” kalligráfiáiról ismert művész. Hogy miért hamis? Mert látszólag valódi kínai jeleket ír mesteri módon, ami a laikus szem számára eredeti kalligráfiának tűnik. Ám Xu Bing védjegye, hogy az általa festett írásjegyek teljesen értelem nélküliek. Legnagyobb szabású alkotása a több éves munka után 1989-re befejezett Égi Könyv, több mint 4000 különböző, maga által kitalált jellel. A 11. században Kínában feltalált mozgatható nyomóelemekkel történő nyomtatás technikáját alkalmazta ehhez, ugyanazt, amit ezer évvel korábban a buddhista szent szövegek sokszorosításához is használtak. Az Égi Könyv párja a 2003-as Földi Könyv, mely egy számítógépes ikonok nyelvén írt digitális regény (utóbbi megtalálható a www.bookfromtheground.com oldalon, az ikonok megfejtéseivel együtt.)

Cai Guoqiang (1957–)

Nemzetközi viszonylatban ő számít talán a legelismertebb, legnagyobb hatású kínai konceptuális művésznek. Az 1990-es években puskaport felhasználó látványos produkcióival és képeivel tűnt ki (ez jelképes értékű: a puskapor a négy nagy kínai találmány egyike), s az sem véletlen, hogy a 2008-as Pekingi Olimpia nyitóünnepségének tűzijátékát is ő rendezte. (A történelem lábnyomai című tűzijáték-sorozata talán a legemlékezetesebb.)

1999-ben ő nyerte el a Velencei Biennálé nemzetközi díját, legutóbb pedig a Guggenheim Múzeumban (New York 2008, Bilbao 2009) nyílt átfogó kiállítás az eddigi életművéből „I Want to Believe” címmel. Az installációk közül néhány: valódi régészeti leletnek tűnő, korhadt hajótörzs, számlálhatatlan belélőtt nyílvesszővel és a KNK zászlajával (Nyílvesszőt szerezni az ellenségtől – utalás Zhuge Liang híres hadicselére); egymást taposó, az üvegfalnak futó farkasfalka (Fejjel a falnak); egy autóbaleset 3D-s képkockái: kilenc gépkocsi felfüggesztve, ezekből színjátszó fénycsövek állnak ki, robbanás képzetét keltve (Rosszkor).

Wang Guangyi (1957–)

Művészete az amerikai pop art és a maoista éra propagandaképeinek ötvözete („politikai pop”): megmaradnak az eredeti poszterek, de egy-egy nyugati világmárka vagy szimbolikus intézmény feltüntetésével a kép egész más értelmet kap.

A Gao fivérek (Gao Zhen, 1956– és Gao Qiang, 1962–)

A két testvér a ’80-as évek óta aktív, performance-okat szerveznek (híresek pl. a különböző helyszíneken tartott tömeges ölelkező produkcióik), fotóalbumokat adnak ki, sőt írnak is. Utóbb a Mao elnököt kifigurázó plasztikáik járták be a világot, de van különböző elemekből (legyenek falevelek vagy vörösvérsejtek) nukleáris gombafelhőt formázó fotómontázs-sorozatuk is.

Zhang Xiaogang (1958–)

Fiatalember Mao-zubbonyban, diáklány úttörő-egyenruhában, egy gyermekes család képe: mindannyiszor ugyanaz a személytelen, érzelmektől mentes arckifejezés és üres tekintet. Erről lehet megismerni Zhang Xiaogang képeit, aki fakó színű festményeivel a kulturális forradalom idején elveszett családi fotóalbumot rekonstruálta sajátos módon.

Yue Minjun (1962–)

Yue Minjunt a cinikus realisták közé szokás sorolni, ami egy sajátosan kínai festészeti iskola. Yue mindegyik képén (de plasztikáin is) ugyanaz a mániákusan nevető figura jelenik meg: saját maga az, arcára fagyott vigyorral. Sokszor hírességek (legyen az Marylin Monroe vagy épp a pápa) fejének helyére illeszti a sajátját, de vannak többalakos kompozíciói, és azokon is mindig ő van. Sokan próbálták megfejteni, miért is ez a veszett nevetés. A jól ismert, szerencsehozó nevető buddha groteszk képmása lenne csak? Vagy a bizonytalan jövőtől való félelmet akarja ezzel palástolni? Yue Minjun alkotásaira mindenesetre óriási kereslet van, nyugaton dollármilliókért kelnek el a képei, az eladási rekordot is ő tartja, sőt saját rekordjait döntögeti. A cinikus realista iskolához tartozik még Fang Lijun, aki hasonlóképpen saját eltorzított arcmását festi rá minden képére.

Hong Hao (1965–)

A pekingi művész Válogatott írások című, antik kéziratos könyvnek látszó művével vált ismertté a ’90-es évek közepén. Különösen eredeti ezen belül az a térképsorozata, mely a világot kicsit másképp mutatja be, így például országnevek helyett nagy cégek emblémáit találjuk rajta. Leginkább az amerikai pop art volt hatással rá következő sorozatának elkészítésekor (Dolgaim), de igazán egyéni stílust ad neki, hogy személyes dolgaiból, ilyen-olyan gyűjteményeinek darabjaiból (pl. a kulturális forradalom időszakából maradt emléktárgyakból) állította össze kompozícióit.

Képregény-nemzedék

A fiatal művészeknek van egy minden más irányzattól élesen elkülönülő, ám meghatározó csoportja, akiket a képregények és animációs filmek világa ihletett meg. A „képregény-nemzedék” kifejezést 1992-ben a kantoni művészakadémia egyik tanára használta először, Kína legifjabb nemzedékét értve alatta: a modern fogyasztói társadalom, a videojátékok, a képregények és animációs filmek korának fiataljait. Az irányzathoz tartozók közül néhány: Liu Ye, Zhao Nan, Jiang Heng, Wang Ke, Li Li, Yang Na.

A hagyományok folytatói

A kortárs kínai művészet természetesen nemcsak az avantgárdból áll. Bár tény, hogy provokatív alkotásaikkal, fellépéseikkel ők kerülnek gyakrabban címlapra: extremitásokra törekedni a médiaismertség szempontjából sokkal jövedelmezőbb.

A művészek egy része azonban továbbra is a hagyományos műfajokban dolgozik, s ők sincsenek kevesen. A régi műfajokat tartalmukban újítják meg: a hagyományos tustechnikával vagy épp fametszetes nyomtatással készült, a klasszikus kínai esztétikát és szimbolikát megőrző képeken a modern társadalom képe tükröződik.

Külföldi visszhang

Hogy világviszonylatban mennyire van szerepe a mai kínai képzőművészetnek, azt jól mutatja, hogy a nagyobb nyugati művészeti központokban (Párizs, London, New York, San Francisco stb.) havonta nyílik egy-egy kiállítás kínai alkotásokból, a biennálék díjazottjai között ott vannak a kínaiak is, s már hazai terepen is rendeznek nemzetközi művészeti fesztiválokat. A kínai kortárs művészet felvirágzása a gazdasági növekedéssel egy időben zajlott le. Az alkotásokra óriási a kereslet, nemcsak nyugati műgyűjtők körében, de újabban az otthoniaknál is.

Ami Magyarországot illeti, mi még csak most kezdjük úgymond felfedezni Kínát ezen a területen. Az elmúlt években a Ludwig Múzeumban kétszer volt már átfogóbb kiállítás kortárs alkotásokból, s elvétve a kisebb galériákban is el lehet csípni egy-egy mai kínai művet.


kínai avangard
kínai avangard
kínai avangard
kínai avangard
kínai avangard
kínai avangard
kínai avangard
kínai avangard

kínai avangard

A cikk megjelent a Konfuciusz Krónika 2009/2. számában