Miről írnak a kínai újságok?

Üzlet lehet a magán-tengeralattjáró
Wuhan, 2012. március 21.
Megvan az első megrendelése annak a vállalkozónak, aki magánhasználatú tengeralattjárókat készít. ...
A 37 éves Zhang Wuyi eredetileg egy textilgyártó gépeket készítő gyárban dolgozott, de miután menesztették, saját vállalkozásba fogott. Kibérelte volt gyárának műhelyét, és több mint 3 millió yuan (474 419 USD) befektetéssel tengeralattjárókat kezdett gyártani. Az idei évre már három darab jármű leszállítására kapott megrendelést, s most befektetőket keres cége bővítésére. Egy tengeralattjáró 200 ezer yuanbe kerül.
Az ötlet onnan jött, hogy Zhang hallott Li Mingyuről, aki először készített saját maga víz alatti járművet Kínában. Zhang meglátogatta Li műhelyét, és elhatározta, hogy beszáll az üzletágba. Felbérelt egy volt hajóépítő mérnököt, hogy vele együtt kezdjen tengeralattjárókat építeni. Jelenleg tíz alkalmazottja van.
Az első hajót egy Dalian városában élő gazdag üzletember, Cong Zhiwen vásárolta meg.
Zhang tengeralattjárója 30 méter mélyre tud merülni, és egy nap 10 órán át képes működni. Két személy fér el benne, és rendelkezik egy mechanikus karral, valamint víz alatti kamerával.
Forrás: Xinhua, Shanghai Daily, 2012-03-13

Egyesült a két videómegosztó óriás
Peking, 2012. március 23.
Váratlanul jelentették be, hogy egyesül a két legnagyobb kínai videómegosztó, a Youku.com és a Tudou. ...
Az egyesült szolgáltató abszolút piacvezető lesz a világ legnagyobb internetes piacán, a kínain. Az új céget Youku Tudou Inc.-nek fogják hívni. Az egyesülési folyamat végére a Youku mai tulajdonosai a cég 71,5%-át, a Tudouéi pedig 28,5%-át fogják birtokolni.
Jelenleg a 2,85 milliárd USA dollárra becsült értékű Youku nagyjából hatszor többet ér, mint a Nasdaq-on jegyzett Tudou. A tranzakció után a Tudou részvényeit bevonják, míg a Youku részvényei továbbra is a New York-i tőzsdén forognak majd.
Az egyesült vállalat fogja birtokolni a kínai internetes videós reklámpiac több mint egyharmadát.
Az egyesülés a külvilág számára váratlan volt, mivel a két vállalat régóta ádáz konkurenciaharcot vív egymással, amelyben szellemi jogsértéssel és tisztességtelen piaci magatartással vádolták a másikat. A Youku éppen a múlt hónapban perelte be a Tudout, amiért veszteségek érték a Tudou korábbi vádaskodásai miatt.
Az egyesülési folyamat 2012 harmadik negyedévében fog véget érni.
Forrás: Xinhua, 2012-03-12

780 milliárdot költöttek a kínai neten
Hangzhou, 2012. március 07.
Kínában viharos gyorsasággal bővül az internetes kereskedelem. ...
Az International Data Corporation (IDC) és a kínai internetes óriás, az Alibaba csoport közös jelentése szerint 2011-ben Kínában az e-kereskedelem forgalma 780 milliárdt yuant (124 milliárd USD) tett ki, ami 66%-os növekedés az előző évhez képest. A jelentés hangsúlyozza: az internetes kereskedelem jelentősen hozzájárul a kínai társadalom fejlődéséhez, mivel csökkenti a termelési költségeket, munkahelyeket teremt és ösztönzi az ipar modernizációját.
Például a Taobao, amely a legnagyobb kínai online kereskedelmi platform, 2011-ben nem kevesebb mint 2,7 millió munkahelyet teremtett.
Tavaly a teljes kínai kereskedelmi forgalom 3%-át tették ki az internetes eladások. Előrejelzések szerint 2015-ig ez az arány 7%-ra fog növekedni.
Forrás: Xinhua, 2012-03-01

Kelendőek az álhasak
Kína, 2011. december 08.
Kínában egyre többe vásárolnak maguknak terhes nőket idéző műhasat. ...
Kínában az elmúlt hetek internetes kereskedelmének egyik legnépszerűbb árucikke az állapotos nők hasát formázó, szilikonzseléből készült műpocak.
A hasból három típus került forgalomba, a terhesség különböző szakaszait – a második, a harmadik trimeszternek, illetve az utolsó hónapnak megfelelően.
A műhasakat 500–1600 yuan (79–252 USD) közötti összegért árulják. A megkérdezett online boltosok szerint a drágább modellek kelendőbbek. A vásárlók többsége humoros fellépéshez vagy egyéb tréfához szerzi be a hasat, de állítólag olyanok is vannak, akik így akarják átélni, milyen terhesnek lenni.
Forrás: China News.com, Global Times, 2011-12-05

Épül az első teaegyetem
Anxi, 2011. november 21.
Megkezdődött Kína első, kizárólag teával kapcsolatos ismereteket oktató felsőoktatási intézményének építése. ...
A Fujian tartományi Anxi városában, a kínai wulong (oolong) tea otthonában megkezdődött az első kínai „teaegyetem” építése. Az intézmény a helyi kormányzat tervei szerint 2012 őszétől várja majd a hallgatókat.
A Fujiani Mezőgazdasági és Erdészeti Egyetem keretébe működő intézmény BA szintű programokat kínál majd a teával kapcsolatos tudományok területén.
Lan Siren, az egyetem rektora elmondta: a teával foglalkozó kínai cégeknek óriási szükségük van képzett terjesztési, menedzsment- és üzleti szakemberekre. Az új képzések ezt a hiányt pótolják majd. A rektor azt is elmondta: az intézmény 500 millió yuanes (78 millió USD) építési költségeinek több mint a felét Anxi tartományból elszármazott üzletemberek adományaiból fedezik.
Anxi járásban évente 45 ezer tonna tealevelet termelnek, ami egyharmada egész Kína wulong-termesztésének. A leghíresebb itteni teafajta a Tieguanyin, ez a külföldiek körében is a legismertebb kínai élelmiszeripari márkák közé tartozik.
Forrás: China Daily, Xinhua, 2011-11-13

A hagyományos villanykörték végnapjai
Peking, 2011. november 14.
Kínában is fokozatosan kivonják a forgalomból a hagyományos villanykörtéket. A végső határidő 2016. ...
Kína nyilvánosságra hozta a hagyományos villanykörték kereskedelmének felszámolását célzó ütemtervét. Az Országos Fejlesztési és Reformbizottság november eleji bejelentése szerint 2012. október 1-jétől tilos lesz a 100 wattos vagy annál nagyobb teljesítményű izzók behozatala és forgalmazása.
A 60–100 watt közötti teljesítményű hagyományos izzók kivezetése a piacról 2014. október 1-jével történne meg, míg a 15–60 watt közötti teljesítményű hagyományos izzóknál a céldátum 2016. október 31. Ez utóbbi időpont még változhat, ugyanis a menetrendet a 2015–2016-ban esedékes felülvizsgálat tapasztalatai alapján módosíthatják.
A menetrend nyilvánosságra hozatalával Kína jelezni kívánja a külvilág számára, hogy eltökélt az energiahatékonyság növelésében, a károsanyag-kibocsátás csökkentésében, illetve aktívan lép fel a klímaváltozás elleni küzdelemben. A döntés gazdasági szempontból is komoly jelentőséggel bír. Jelenleg Kína mind a hagyományos, mind az energiatakarékos világítótesteket illetően a világ legnagyobb gyártója és fogyasztója egyben. Kínában 2010-ben mindösszesen 3,85 milliárd villanykörtét állítottak elő, ebből a hazai fogyasztás 1,07 milliárd darab volt. (Szerk.: Bóka János.)
Forrás: China Daily, 2011-11-04

Perelné a multit a megvádolt vásárló
Wuhan, 2011. november 02.
Perrel fenyegeti a Carrefourt egy 72 éves hölgy, akit az áruház biztonsági emberei megaláztak. ...
A Wang Yulan nevű hölgy a francia multi egyik wuhani szupermarketjében vásárolt. Az egyik eladó azt mondta neki, hogy 20 csomag megvásárolt gabonapelyhe mellé 4 doboz ajándékként jár. A pénztárnál azonban mind a 24 csomagot ki akarták fizettetni vele, s ebből szóváltás kerekedett. (Később az eladó tagadta, hogy ajándékot ígért volna Wangnak.)
Az üzlet egyik felügyelője egy irodába kísérte az idős hölgyet, ahol lopással vádolta, emellett aláíratott vele egy formanyomtatványt, és fényképeket is készíttetett róla. Mint kiderült, Wangnak nemrég szemműtétje volt, így nem látta, mit ír alá.
Másnap a hölgy 76 éves férjével együtt visszatért a boltba, hogy magyarázatot követeljen. Egy ügyintéző tagadta, hogy Wangot lopással vádolták volna, s azt állították, hogy az aláírt papírt megsemmisítették. Ugyanakkor az idős pár látott az irodában egy listát, amelyen az elfogott tolvajok neve szerepelt, köztük Wangé is.
Néhány nap múlva a házaspár visszatért, és sikerült az aláírt papírt visszaszerezniük az áruház igazgatójától. Ezen az aláírás mellett egy – állítólag hamis – ujjlenyomat is szerepelt.
Egy helyi újság megszellőztette: a Carrefournál e hónapban egy belső akció keretében prémiumot és extra szabadságot ígértek azoknak az alkalmazottaknak, akik tolvajt fognak.
Wang ragaszkodik hozzá, hogy a cég hivatalos levélben elnézést kérjen tőle, és ismerje el, hogy ártatlan. Ellenkező esetben perrel fenyegeti az áruházat.
A férj szerint a Carrefour három bocsánatkérő levelet is küldött Wangnak, ám ezekben nem szerepelt, hogy elismerik az ártatlanságát. Az áruház alkalmazottai személyesen is ellátogattak hozzájuk, és elnézést kértek. Egy bocsánatkérő nyilatkozat a bolt mikroblogján is megjelent, de ebben sem szerepelt, hogy Wang ártatlan volt.
A házaspár továbbra is azt követeli, hogy a cég állítson ki egy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot az ártatlanságáról. Mint mondják, nincs mindenkinek hozzáférése a mikroblogokhoz, és a rosszindulatú pletykáknak csak akkor vethetnek gátat, ha közhiteles okirattal bizonyítják, hogy Wang nem lopott.
A Carrefour ígértetet tett, hogy hamarosan eljuttatja az iratot a házaspárnak.
Forrás: China Daily, 2011-10-24

Yao Ming perel
Peking, 2011. május 17.
Yao Ming, az NBA kosárlabda sztárja beperelt egy kínai sportszergyártó céget neve és képmása jogosulatlan használata miatt. ...
Yao Ming, a Houston Rockets szupersztárja pert indított a Wuhan Yunhe Dashayu sportszergyártó cég ellen, amely évek óta felhatalmazás nélkül gyártja és forgalmazza a Yao Ming Dai – „Yao Ming kora” márkájú termékeket. A sportszereken szerepelt Yao Ming képmása és aláírása is.
Yao Mingnak azonban a Reebok-kal van szponzorációs szerződése, s nem adott engedélyt neve használatára. Yao Ming már 2002-ben levédette saját nevét, hogy ne élhessenek vissza vele. A most 31 éves kosaras azt tervezi, hogy visszavonulása után sportmárkát alapít a saját nevén – ahogy ezt a híres tornász, Li Ning tette annak idején.
Yao menedzsmentjének illetékese elmondta: nem kártérítés kicsikarása a fő céljuk, hanem jelezni akarják a világnak, hogy Yao Ming nem tűri a hasonló jogsértéseket.
A Yao Ming Dai jelenleg Hubei tartományban népszerű, de gyártói szeretnék országos márkává tenni. Az elmúlt években a Yao-menedzsment többször folytatott tárgyalásokat a céggel, de a gyártó nem hagyott fel a termékek forgalmazásával.
Forrás: Xinhua, 2011-05-12

Botrány az Apple boltban
Peking, 2011. május 11.
Verekedés tört ki egy pekingi Apple bolt előtt kígyózó sorban. ...
A Peking Sanlitun negyedében található Apple Store egyik külföldi alkalmazottja állítólag megvert három sorban állót, mert üzéreknek tartotta őket. Kínában gyakorlat, hogy amikor az Apple egy új terméket dob piacra, „telefonüzérek” foglalják el a legjobb helyeket a sorban, hogy a gyorsan megvásárolt portékát több száz yuan haszonnal továbbadják. A John nevű támadó, aki állítólag az Apple egyenruháját viselte, s több mint 190 cm magas volt, a vásárlók rohama közben kirohant a boltból, három személyt kirángatott a sorból, és megverte őket. Amikor visszatért a boltba, s becsukta az üvegajtót, a tömeg betörte azt, így még többen megsérültek. Az egyik áldozat elmondta: az új fehér iPhone 4-ért állt sorba az édesanyjával, amikor a külföldi rárontott, több mint tíz méterrel arrébb vonszolta, és a földre lökte. A verés és az üvegcserepek miatt megsérülteket a Chaoyang Kórházba szállították, a boltot aznapra bezárták. Sem a rendőrség, sem az Apple sajtóosztálya nem nyilatkozik a történtekről, de a bolt egyik alkalmazottja szerint a médiabeszámolók hamisak voltak.
Szakértők szerint a hasonló botrányokra lehetőséget teremtő piacra dobási akciók valójában marketinfogások, hiszen egy-egy tömegjelenet ingyenes médiajelenlétet biztosít az új termékek számára, s pszichés nyomást helyez a vásárlókra, hogy ők is mielőbb hozzá akarjanak jutni az áruhoz.
Forrás: Global Times,, 2011-05-09

Az EU bezárta kapuit a hagyományos kínai gyógynövény készítmények előtt
Brüsszel/Peking, 2011. május 07.
Az EU-ban egyetlen kínai gyógynövénykészítményt sem regisztráltak, így azok nem forgalmazhatók. ...
Az Európai Unió által 2004-ben elfogadott szabályozás szerint az Unió területén forgalomba hozandó valamennyi gyógynövénykészítményt előzetesen regisztrálni kell. A jogszabály a regisztrációra hét éves átmeneti időszakot hagyott, amely 2011. május 1-jén járt le. Elsődleges információk szerint a határidő elteltéig egyetlen olyan gyógynövénykészítményt sem regisztráltak, amelyet a hagyományos kínai gyógyászatban alkalmaznak.
Szakértők szerint ennek oka az európai szabályozás hiányos ismeretében, illetve a regisztrációs eljárás bonyolultságában és költségességében keresendő. A regisztráció költsége termékenként elérheti a 3 millió yuant, több terméket forgalmazó cég esetében pedig akár az éves bevételt is meghaladhatja.
A hagyományos kínai gyógyászati termékek az 1990-es évek közepétől kezdtek komolyabb mértékben betörni az európai piacra. Legtöbbjüket azonban nem gyógyhatású készítményként, hanem étrend-kiegészítőként árusítják. Több kínai cég kísérletet tett a regisztrációra, azonban a fenti okok miatt az eljárás valamelyik szakaszában mindegyikük visszalépett. Várakozások szerint az átmeneti időszak elteltével a szakhatósági ellenőrzések szigorodására is számítani kell, ami alighanem érzékenyen érinti majd a kínai és egyéb hagyományos gyógyászati készítményeket előállító és forgalmazó cégeket.
Bennfentes források szerint az európai szabályozás az európai gyógyszergyártó cégek komoly lobbitevékenységének hatását tükrözi. Mindenesetre most a kínai gyógyászatra szakosodott vállalatok próbálják hasonló eszközökkel elérni az irányelv módosítását, vagy legalább azt, hogy a kínai állam anyagilag és információkkal is támogassa termékeik regisztrációját. 2010-ben a hagyományos kínai gyógyászati termékek európai exportja csaknem 2 milliárd dollárt tett ki. (Szerk.: Bóka János.)
Forrás: China Daily,, 2011-05-03

Kína a milliárdosok dobogóján
Kína, 2011. május 05.
A világ milliárdosai közül a kínai származásúak vannak a második legtöbben. ...
A Forbes China legújabb jelentése szerint az amerikaiak után immár a kínaiak teszik ki a dollármilliárdosok második legnagyobb csoportját.
A világon 1210 dollármilliárdos él, közülük 213 kínai származású. Az utóbbiak vagyona összesen 566,9 millió USA dollárt tesz ki, ami az összes milliárdos vagyonának 12,6%-a. A legtöbb milliárdos továbbra is amerikai, az USA-ban 413 milliárdost tartanak nyilván.
A kínai szárazföldön 115 milliárdos él, Hongkongban 35, Taiwanon 25. Malajziában, Thaiföldön, a Fülöp-szigeteken, Szingapúrban és Indonéziában csaknem az összes dollármilliárdos kínai származású. A Forbes felmérése arra is rámutatott, hogy bárhol is éljenek a dúsgazdag kínaiak, üzleti tevékenységük egyre nagyobb része a szárazföldi Kínához kapcsolódik. A szárazföldi milliárdosok többsége az iparban, a hongkongiak zöme ingatlanokban és pénzügyi befektetésekben érdekelt, míg a taiwaniak vagyona az elektronikára épül. Ugyanakkor az is jellemző, hogy – más országok mágnásaival szemben – a kínaiak nem egy-egy szektorra koncentrálnak, hanem számos területen érdekeltek.
A három leggazdagabb kínai származású ember hongkongi, közülük a legnagyobb vagyonnal – 26 milliárd dollárral – Li Kao-shing rendelkezik. A szárazföldi Kína leggazdagabb embere Robin Li, a Baidu alapítója, az ő vagyona 9,4 milliárd USD.
Forrás: Shanghai Daily,, 2011-04-27

Kötelező tankönyvvásárlás
Kína, 2011. április 24.
A hivatalos országos könyvelővizsgán résztvevőktől újonnan elvárják, hogy legális úton jussanak tankönyveikhez. ...
Az országos könyvelői vizsgára jelentkezők nemrég e-mailt kaptak két gazdasági könyvkiadó vállalattól, amelyben ez állt: az általuk kiadott, a vizsgán számon kért tankönyvek megvásárlásáról szóló igazolásokat csatolni fogják a jelöltek „megbízhatósági aktájához”. Az e-mail a kínai pénzügyminisztérium vonatkozó rendelkezésére hivatkozott. A „megbízhatósági akta” tartalma fontos a munkába álláshoz szükséges igazolások megszerzéséhez.
A vizsgán számon kért tankönyvek és tesztfüzetek 13 kötetből állnak, s összesen 463 yuanbe (70,8 USD) kerülnek. Az egyik kiadó illetékese elmondta: rendszerük rögzíti, ha a vizsgázó az interneten legálisan megrendelte a tankönyveket, de a vásárlást a kijelölt könyvesboltokban kapott számlával is igazolni lehet. Ugyanakkor azt is jelezte: az e-mailben csak tanácsolják, de nem teszik kötelezővé a könyvek megvásárlását.
A pénzügyminisztérium egyik alkalmazottja közölte: a vizsga letételének nem feltétele a könyvek legális beszerzésének bizonyítása, az utóbbi csak a jelölt becsületességének igazolására szolgál. A rendelkezést azért hozták, mert az utóbbi években elterjedtek a tankönyvek kalózkiadásai, s az új szabály a szerzői jogok védelmét és a szerzői jogokkal kapcsolatos tudatosság fokozását célozza.
Sokan azonban tiltakoznak az új rendszer ellen: aki például a barátai könyveiből szeretne tanulni, az sérelmezi, hogy ezt becstelenségnek tartják. Mások jelezték: korábban megbuktak a vizsgán, s szeretnének a régi könyveikből felkészülni, de ezek eredetét nem tudják igazolni.
Forrás: Global Times, 2011-04-13

Támadják az anyagias professzort
Peking, 2011. április 17.
Nagy vitát váltott ki egy kínai professzor, aki közölte: nem áll szóba volt diákjaival, ha azok nem válnak milliomossá. A Pekingi Tanárképző Egyetem Ingatlankutató ...
...Központjának professzora, Dong Fan a Sina.com-on vezetett mikroblogján kijelentette: azon diákjai, akik 40 éves korukban nem rendelkeznek legalább 40 millió yuannel, ne látogassák meg őt, és ne hivatkozzanak rá mint a tanárukra. Azt is hozzátette: „felsőoktatási végzettséggel szegénynek maradni: kudarc és szégyen”.
A bejegyzések hatalmas vitát váltottak ki az internetezők körében, mivel a gazdagságkultusz a felsőoktatásban igen érzékeny téma.
Az Ifeng.com oldalon végzett felmérés szerint a 124 ezer válaszadó 78,8%-a nem érezné életét sikertelennek, ha nem halmozna fel 40 millió yuant. 44% szerint a gazdagság nem a siker egyetlen mércéje, 26% pedig teljes mértékben elutasította Dong véleményét.
Voltak azonban olyanok is, akik kiálltak Dong mellet: szerintük a felsőfokú tanulmányoknak épp az a lényege, hogy az ember pénzt kereshessen, és gondoskodhasson szeretteiről.
Dong Fan mikroblogjában tisztázta korábbi szavait. Kijelentette: célja az volt, hogy kemény munkára ösztönözze hallgatóit. S megjegyzése csak az ingatlanszakmában elhelyezkedőkre vonatkozott, nem minden hivatásra. Dong szerint a 40 millió egyáltalán nem számít nagy összegnek egy ingatlanos területen dolgozó, mesterdiplomával rendelkező vezető menedzsernek.
A Zhaopin.com nevű állásközvetítő oldal felmérése szerint Kínában egy friss BA diplomás havi keresete átlagosan 2 321 yuan, míg MA szintű diplomával 3 254 yuant lehet keresni. Egy másik felmérés szerint az ingatlanszakma Kínában a második legjobban fizetett ágazat: az ingatlanosok átlagosan évi 66 700 yuant visznek haza.
Forrás: Xinhua

Bűnös milliárdosok
Kína, 2011. január 24.
Egy nemrég elkészült jelentés szerint Kína leggazdagabb emberei között jó néhány bűncselekményekkel vádolt üzletember akad. ...
A Hurun Kutatóintézet jelentése szerint az 1999-től rendszeresen megjelentetett, Kína leggazdagabb embereit tartalmazó listáról eddig 24 ellen indult eljárás különféle bűncselekmények miatt. Az éves listákon szereplők 98,7%-ával kapcsolatban azonban nem merült fel gyanú.
A bűnös milliárdosokat vesztegetéssel, pénzpiaci visszaélésekkel, csalással vádolják, de felmerültek sikkasztási, adóelkerülési és egyéb ügyek is. A legtöbb bűncselekmény ingatlanügyletekkel és infrastruktúrafejlesztésekkel kapcsolatban merült fel.
A milliárdosok közül eddig egyetlen egyet ítéltek el. 17-en előzetes letartóztatásban vannak, 4-en az ítéletükre várnak. Van olyan köztük, aki börtönben ül ugyan, de még mindig Kína leggazdagabb emberei közé tartozik.
A 12 éve megjelenő listákon szereplők közül eddig nyolcan haltak meg: öten betegségben, ketten öngyilkosságot követtek el, egyet pedig bérgyilkosok öltek meg.
Forrás: Global Times, 2011-01-19

Hátrányban a kínai borok
Kína, 2011. január 08.
Kína a világ nyolcadik legnagyobb bortermelője, de a hazai márkák versenyhátrányban vannak a külföldi borokkal szemben. ...
A China Business News összeállítása szerint 2004–2009 között a Kínába importált alkoholos italok értéke 250 millió USD-ról 1,05 milliárd USD-ra emelkedett, s ebben a borok is nagy tételt jelentenek.
Szakértők szerint a hazai borok eladását nehezíti, hogy az 1980-90-es években született nemzedékek nyugatias életmódot folytatnak, aminek része a külföldi borok fogyasztása is. Ők – a kínai borászok szerint – „vakon istenítik” a nemzetközi bormárkákat, s nem elég érettek a döntéseikben. A legdivatosabbak a francia borok: ezeknél megesik, hogy egy palack 1 eurós eredeti árú bort több száz yuanért is megvesznek Kínában. A hazai márkák pozícióját ráadásul a hamisítások is veszélyeztetik.
2009-ben Kína – 960 ezer tonnával – a világ nyolcadik legnagyobb bortermelője volt, s 2010-ben valószínűleg feljött a hetedik helyre.
Forrás: Global Times, China Business News, 2010-12-29

Adómentes vásárlás Hainanon
Hainan, 2011. január 02.
A dél-kínai Hainan szigetén 2011-től bizonyos feltételek mellett adómentesen vásárolhatnak a külföldi turisták. A kínai kormányzat célja, hogy az önálló tartománynak ...
...számító trópusi Hainan-szigetet 2020-ra vezető nemzetközi turisztikai célponttá tegye. Ennek érdekében 2011. január 1-jétől új adózási szabályok lépnek életbe.
Első lépésben a kedvezmény a nem szárazföldi kínai turistákra vonatkozik, a külföldiek mellett beleértve a Hongkongból, Makaóból és Taiwanról érkezőket is. A rendelkezés szerint azok, akik a kijelölt boltokban 800 yuan (120 USD) feletti értékben vásárolnak bizonyos árucikkekből, és kevesebb mint 183 napot tartózkodnak Kínában, 11%-os adó-visszatérítést kapnak. A kijelölt árucikkek közé tartoznak a ruhák, cipők, kozmetikumok, órák, ékszerek, sporteszközök és elektronikai cikkek. Ugyanakkor például az élelmiszer, a cigaretta és a motorbicikli nem tartozik a kedvezményezett termékek közé. Az áru nem lehet használt, és az elutazástól visszaszámítva 90 napon belül kell megvásárolni. Az adó elutazáskor igényelhető vissza a vámhivatalban.
Az intézkedés célja, hogy fokozza Hainan vonzerejét a tengerentúli turisták körében. Emellett a program egyfajta kísérlet is: középtávon a Kína többi tartományából érkezettekre is ki akarják terjeszteni a hatályát. Ennek részleteiről egyelőre az szivárgott ki, hogy a kínaiak a kedvezményt évente legfeljebb kétszer, alkalmanként legfeljebb 5000 yuanes vásárláskor vehetik majd igénybe.
A 2010-es év harmadik negyedévéig 15,72 millió turista látogatott a szigetre, ezek 97%-a más kínai tartományokból érkezett, míg a külföldiek száma 410 ezer volt. A tartományi kormány azt tervezi, hogy a 2009-es 21 milliárd yuanes turisztikai bevételeket 2020-ra 124 milliárdra növeli. Jelenleg e bevételek 20%-a származik vásárlásból, ezt az arányt 40%-ra szeretnék növelni.
Ezzel a forgalmi adót eddig sem szedő Hongkongnak komoly vetélytársa lesz. 2009-ben Hongkong 10,7 milliárd dolláros turisztikai bevételének 70%-a szárazföldi kínai látogatóktól származott. Hainan augusztusban további öttel bővítette azon országok körét, amelyeknek polgárai vízummentesen látogathatnak a szigetre, ha nem tartózkodnak ott 15 napnál tovább. Az ilyen országok száma jelenleg 26.
Forrás: Shanghai Daily

Megállíthatatlan zacskóözön
Kína, 2011. január 07.
Két éve van érvényben Kínában az a törvény, amely igyekszik visszaszorítani a nejlonzacskók használatát. Sok hatása eddig nem volt. ...
Az illetékes központi szervek 2008 májusában adtak ki egy országos érvényű rendelkezést, amelynek értelmében a kiskereskedelemben a vásárlókkal meg kell fizettetni a nejlonzacskók árát. Az az eladó, amely nem kér pénzt a zacskóért, 10 ezer yuanre (1507 USD) büntethető. A köznyelvben „zacskórendeletnek” nevezett szabály célja a környezet védelme és az energia-megtakarítás volt.
Az intézkedés eleinte hatásos volt: az első évben a bevásárlóközpontokban és szupermarketekben 75%-kal esett a zacskófogyasztás. Szintén nagymértékben – napi 1,5 milliárd darabra – csökkent a piacokon felhasznált zacskók száma. A nejlonzacskógyártás visszaesett, sok gyár bezárt vagy más termékre állt át. Mivel azonban a rendelkezés betartásának ellenőrzése meglehetősen lazának bizonyult, az első év után a zacskófelhasználás újra emelkedni kezdett, s ma már csak a piacokról az árut napi 2,5 milliárd nejlonzacskóban viszik haza a kínaiak – vagyis egy főre csaknem két zacskó jut naponta. Sok gyár újra kinyitott. Az árusok azt mondják, hogy ha nem adják ingyen a zacskót, akkor a vásárlók nem hajlandók tőlük vásárolni.
Szakértők szerint legalább 200 év kell ahhoz, hogy egy nejlonzacskó lebomoljon. A napi többmilliárd zacskó jelentősen növeli a városokban termelődő szemétmennyiséget, és a tengerpartok elszennyeződéséhez is nagyban hozzájárul.
Forrás: Global Times, 2010-12-28

Korrupt orvosok Pekingben
Peking, . .
Vizsgálat folyik két pekingi orvos ellen, akik a gyanú szerint kenőpénzt fogadtak el gyógyszergyártóktól, hogy indok nélkül is felírják az orvosságaikat. ...
Az ügy akkor pattant ki, amikor a Pekingi Hírek című újság egy ismeretlentől vastag dossziét kapott dokumentumokkal és videofelvételekkel, amelyek arra utalnak, hogy a Pekingi Rákkórház bizonyos Chen és Zhang doktora pénzt fogadott el gyógyszerügynököktől. Cserébe több mint száz betegnek egy Baifule nevű antibiotikumot írtak fel, orvosilag teljesen indokolatlanul. Az iratok szerint a doktorok receptenként 70 yuant (10 USD) kaptak. Egy felvételen az is látható, ahogy Chen doktor egy köteg készpénzt fogad el irodájában egy nőtől. A leleplező csomag feladója állítólag valamelyik mellékhatásoktól szenvedő beteg családtagja volt.
A kórházat felügyelő intézmény, a Peking Egyetem Egészségtudományi Központja vizsgálatot indított, és súlyos büntetést helyezett kilátásba arra az esetre, ha a vádak igaznak bizonyulnak. Kínában az egészségügyi intézményeknek tilos jutalékot elfogadniuk a gyógyszerforgalmazóktól. Az antibiotikumok hosszú ideig tartó szedése immunissá teszi a betegeket a szerre, így a tudósoknak újabb és újabb változatokat kell kifejleszteniük, s ez – az egészségügyi hatások mellett – pluszkiadásokat is okoz.
Az illetékesek nyilatkozatai azt sejtetik, hogy az eset nem egyedülálló a kínai egészségügyi rendszerben.
Forrás: Global Times, 2010-10-28

Szennyezett tápszer vagy piszkos kampány?
Peking, . .
Egy adott cég tápszereitől melle nő a kisbabáknak – terjedt el pár hónapja a hír Kínában. Elképzelhető azonban, hogy a konkurencia negatív reklámakciójáról volt szó. ...
A közelmúltban két kínai tejipari cég termékeivel kapcsolatosan terjedtek el furcsa híresztelések: ezek szerint a Yili vállalat tápszerében található halolaj korai szexuális fejlődést okoz, a Synutra termékétől pedig melle nő a lány csecsemőknek.
Az interneten terjedő pletykák mindeddig alaptalannak bizonyultak, a vádakat a hatóságok is cáfolták. Sőt, a napokban az az információ terjedt el, hogy a korábbi híreszteléseket a legnagyobb kínai tejipari vállalat, a Mengniu találta ki és terjesztette egy PR-cég segítségével. A cél a versenytársak lejáratása volt. A legújabb hírek szerint emiatt a Mengniu több vezetőjét letartóztatták.
A Mengniu közleményben tagadja a negatív kampányra vonatkozó vádakat, illetve azt, hogy bármely vezetőjét őrizetbe vették volna. Sőt bejelentést tett a rendőrségen a rágalmazás miatt. Más források szerint azonban a Mengniu osztályvezetője és az érintett kommunikációs cég néhány alkalmazottja valóban őrizetben van.
A kölcsönös vádaskodások mögött a Mengniu és a Yili hagyományosan rossz kapcsolata állhat. Mindkét cégóriás Belső-Mongóliában működik, s a Yilit egy korábbi Mengniu-alkalmazott alapította. A két cég egymás legfőbb versenytársa.
Forrás: China Daily, 2010-10-21
IDŐRENDBEN
korábbi cikkek
- Egyszerűsítés és lehetetlenül hosszú intézménynév
(2013-03-22) - Ötszáz Konfuciusz Intézet 2020-ra
(2013-03-20) - Egyre több az „ideiglenes pár”
(2013-03-18) - Szeméthegyek a Tiltott Városnál
(2013-03-11) - Kártérítés ruhamosásért
(2013-03-08) - Növekedett az idősek száma
(2013-03-06) - Alapvetően elégedett kínai nők
(2013-03-04) - Külföldi férjet ígért a csaló
(2013-03-01) - A világ egyik legalacsonyabb gyilkossági rátája
(2013-02-27) - Magukra hagyott gyerekek
(2013-02-25) - Sok a felesleges csomagolás
(2013-02-22) - Bezárják a kis szénbányákat
(2013-02-20) - Veszedelmes viszonyok kínai módra
(2012-10-10) - Széles zenei repertoár a pekingi zenei fesztiválon
(2012-10-09) - Design-hét Pekingben
(2012-10-08) - Mo Yan kapta idén az irodalmi Nobel-díjat
(2012-10-07) - A kínai űrkutatás jövője
(2012-10-06) - A kínai űrkutatás jövője
(2012-10-05) - Liu Xiang, a gátfutás kínai hőse
(2012-10-04) - Visszatérnek a reklámok a vörös tévébe
(2012-04-09) - Válságban az idősek ellátása
(2012-04-06) - Több millió lottófüggő
(2012-04-05) - Rendőrnek öltözött, majdnem lekéste a gépet
(2012-04-04) - Halászati tilalom a Jangcén
(2012-04-03) - Fiúiskola nyílhat az elférfiatlanodás ellen
(2012-04-02) - Önmegtartóztatás vagy feltűnési viszketegség?
(2012-03-30) - Változik a szervátültetések rendszere
(2012-03-29) - Kína a harmadik legnépszerűbb turistacélpont
(2012-03-28) - Prostitúcióra kényszerített nők
(2012-03-27) - Letelepítenék a nomádokat
(2012-03-26) - Egyesült a két videómegosztó óriás
(2012-03-23)
CIKKEK KATEGÓRIÁK SZERINT
- Bűnözés, korrupció
- Család
- Egészség
- Építészet
- Fesztivál
- Film
- Gasztronómia
- Gazdaság
- Internet
- Jog
- Katasztrófák
- Kínai nyelv
- Könyv
- Közlekedés
- Média
- Művészet
- Múzeum, Műemlék
- Oktatás
- Politika
- Sport
- Szex, szerelem
- Társadalom
- Természet, Környezetvédelem
- Történelem
- Tudomány, Technika
- Turizmus
- Üzlet
- Vallás
- Zene


