Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: H-CS: 10.30-18.30; P: 10.30-16.00
                           ELTE Confucius Institute    youttube.com    Kínai enciklopédia

Hivatalosan is megnyitotta kapuit az ELTE Konfuciusz Intézet Közép- és Kelet Európai Regionális Tanárképző Központja!

2014. november 04.

A 2014. november 4-én, kedden 14:00 órától megrendezett nyitóünnepségen Dr. Szabó László Magyarország külgazdasági- és külügyminisztere, Xiao Qian, Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, Wang Yongli, a Kínai Idegennyelvi Tanács igazgatóhelyettese, Yan Guohua, a Pekingi Idegennyelvi Egyetem rektor helyettese, Dr. Dezső Tamás, az ELTE dékánja mondott beszédet, majd Dr. Hudecz Ferenccel, az ELTE korábbi rektorával és a Hanban igazgatótanácsának tiszteletbeli tagjával, valamint Dr. Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár úrral kiegészülve, közösen vágták át Központ megnyitását jelképező a vörös szalagot, illetve leplezték le a táblát, mely ezután az ELTE Konfuciusz Intézet falán kap helyet.

Az ünnepséget az ELTE Zenei Tanszékének 70 fős kórusa, zongora- és csellóelőadása, Tong Gelage, mongol énekes produkciója, látványos kungfu show és oroszlántánc tette színesebbé.
Az érkező vendégeket sárkánytánc fogadta az egyetem udvarán.

A Központ megalakulásától reméljük, hogy létrejöttével egy kapcsolati háló alakul ki a kínai oktatásban résztvevő európai országok között. A képzésben résztvevő tanárok szakmódszertani ismereteiket bővíthetik, ennek következtében egy egységes színvonalnövekedés érhető el a térségbeli kínai nyelvoktatásban.



KORÁBBI HÍREK