Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: H-CS: 10.30-18.30; P: 10.30-16.00
                           ELTE Confucius Institute    youttube.com    Kínai enciklopédia

Út és Övezet címmel tartott előadást dr. Salát Gergely, Kína szakértő

2023. május 25.

2023. május 25-én 17:00-kor az ELTE Konfuciusz Intézetében, Kína ismert külpolitikai programjáról tudhattak meg többet az érdeklődők.


Az előadást Dr. Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének vezetője, az ELTE Kínai Tanszékének docense, valamint a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója tartotta.


A rendezvény apropója, hogy idén ünneplik Kínában a kezdeményezés tízedik évfordulóját. A több mint húsz látogató nagy érdeklődéssel hallgatta a sinológust.


Az előadás elején az „Egy Övezet, Egy Út” alapvető fogalmait és motivációit ismerhették meg a hallgatók, majd az intézkedés történelmébe és jellegébe nyerhettek részletesebb bepillantást. Ezt követően a gazdasági nagyhatalom céljai, valamint a vele együttműködő és együttműködni kívánó országok kapcsolatrendszerének és az ezt segítő intézkedések, mint például az „öt alappillér” kerültek bemutatásra. A kezdeményezés múltjának és jelenének feltérképezése után, Dr. Salát Gergely felvázolta a jövő lehetőségeit is. Szó esett az intézkedésnek új lendületet adó, idén esedékes harmadik BRI fórumról, Magyarország helyzetéről az alakuló világrendben.



KORÁBBI HÍREK