Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: H-CS: 10.30-18.30; P: 10.30-16.00
                           ELTE Confucius Institute    youttube.com    Kínai enciklopédia

100 éves lett az ELTE Kínai Tanszék!

2023. június 07.

A kerek évfordulót eseménysorozattal ünnepeljük, melynek első állomása a Cambridge-i Egyetemmel közösen szervezett PhD konferencia.

Egyetemünk méltó módon emlékezett meg az ELTE Kínai Tanszék fennállásának 100 éves évfordulójára. Június 7-én, ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a két napos konferencia, mely a rangos Cambridge-i Egyetemmel közösen került megrendezésre. A jubileumi eseményen Prof. Dr. Borhy László, az ELTE Rektora, Prof. Dr. Galambos Imre, a Cambridge-i Egyetem professzora, valamint Prof. Dr. Hamar Imre, Rektorhelyettes, az ELTE Kínai Tanszék Tanszékvezetője mondott beszédet. A nyitóünnepségen zenei koncertet hallhattak a nézők, a Zhejiang-i Zenei konzervatórium cserediákjai kínai, valamint nemzetközi klasszikus műveket adtak elő, a zenei előadás utolsó produkciójaként még egy magyar dal is felcsendült. A konferenciát az ELTE Konfuciusz Intézet szervezte, a két napos esemény az első programja volt az emlékünnepnek, a rendezvénysorozat folytatódik.

Magyarországon a kínainyelv-oktatás története az 1923-as évekig vezethető vissza, ekkor alakult meg a Kelet-ázsiai Intézet az ELTE-n (abban az időben Pázmány Péter Tudományegyetem). Vezetője ekkor Pröhle Vilmos turkológus volt, majd őt követte Ligeti Lajos, akit méltó módon tekinthetünk a magyar sinológia atyjaként, hiszen a világhírű párizsi professzor, Paul Pelliot tanítványaként, a francia fővárosban elsajátított magas szintű kutatási ismereteket sikeresen építette be az oktatásba. Az ötvenes években megerősödtek a kínai-magyar kapcsolatok, ennek köszönhetően számos kutatónak nyílt lehetősége Kínában tanulni, majd a Távol-Keleti országból visszatérve a tanszéken folytatták akadémiai tevékenységüket. Az igazi áttörést az 1985-ös év hozta el, ekkor minősítették át a kínai szakot B szakról A szakká, azaz ugyanolyan főszak lett, mint az angol, francia, vagy német nyelv. Ezt követően évről évre egyre többen jelentkeztek kínai szakra, majd 2000-ben elindult a sinológia doktori képzés is. A tanszék vezetését Prof. Dr. Hamar Imre 2002-ben vette át, aki így emlékszik vissza a mérföldkőnek számító PhD képzés indulására:

„Habár nehezek voltak a körülmények, és hiány volt teljes állású professzorokból, tanszékünk 2000-ben sinológiai doktori képzést indított, ami történelmi jelentőségű előrelépés volt, és biztosította a sinológusok újabb nemzedékének felnevelését.”

Hamar Imre professzor vezetése alatt az ELTE-n a kínainyelv-oktatás jelentős fejlődésen ment keresztül. 2015-ben itt alakult meg az egyetlen kínai tanárképző mesterképzés. Köztudott az is, hogy a tanszék magas színvonalú tudományos kiadványokat jelentet meg. 2009-ben az ELTE BTK Távol-keleti Intézet, az ELTE Konfuciusz Intézettel közösen megalapította az évente kétszer megjelenő, nemzetközi díjazásban is részesült "Távol-Keleti Tanulmányok” című tanulmánykötet.

Prof. Dr. Hamar Imre


Az elmúlt száz esztendőről emlékezett meg beszédében Borhy László, az ELTE rektora is. Az ELTE Ókori Régészeti Tanszék tanszékvezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a tanszék megalakulása óta a kínai nyelv oktatása folyamatosan fejlődik, népszerűsége pedig a felvett diákok számában tisztán tükröződik, beszédében büszkén jelentette be, hogy idén összesen 201 hallgató tanul kínai nyelvet alap-, mester- és doktori képzésben.

Prof. Dr. Borhy László


A kínai nyelvtanulás fontosságát hangsúlyozta Galambos Imre, a Cambridge-i Egyetem professzora is, aki örömmel számolt be arról, hogy ő is részese a kínai szak 100 éves történelemnek, hiszen 1991–1993 között az ELTE-n tanult kínai nyelvet és irodalmat, majd sikeres diplomát szerzett. A sinológus elmondta, hogy már a pandémia alatt megfogalmazódott benne a közös doktori konferencia ötlete, így már nagyon várta annak megvalósulását. Mint elmonda: Nincs is fontosabb annál, minthogy a Kínával foglalkozó PhD hallgatók megismerjék egymás szakterületeit, és gondolatösztönző kérdéseikkel támogassák sinológus-jelölt társaikat kutatásuk fejlődésében.

Prof. Dr. Galambos Imre

A konferencián összesen 19 PhD hallgató mutatta meg aktuális kutatását, a konferencia nagy sikerességére való tekintettel várhatóan jövőre is megrendezésre kerül.

A konferencia programja

Az elhangzott előadások absztraktjai













KORÁBBI HÍREK