Hiteles kínai nyelvoktatás, kínai nyelvtanfolyamok mindenkinek - ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest

   1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F., I.16.    Tel: (36)-(1)-411-6597
Ügyintézés: H-CS: 10.30-18.30; P: 10.30-16.00
                           ELTE Confucius Institute    youttube.com    Kínai enciklopédia

Sikeres volt a "kínai nap" a Miskolci Jezsuita gimnáziumban

2023. március 21.

Az ELTE Konfuciusz Intézet március 21-én kínai napot tartott a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, ahol intézetünk tanára oktatja a kínai nyelvet. A rendezvényen az 5-12. évfolyamos diákok vehettek részt, akik hét kulturális kínai programmal ismerkedhettek meg az egész napos rendezvényen úgy mint, Taijival, kínai lábtollasval, kalligráfiával, a méltán népszerű go táblajátékkal, papírhajtogatássál, illetve különböző evőpálcikás ügyességi játékokkal.

A rendezvényen több mint 200 általános és középiskolás diák vett részt. A programhoz az ELTE Konfuciusz Intézet 8 tanárral és az autentikus eszközök biztosításával járult hozzá.

Az évente megrendezésre kerülő „Kína nap” az iskola kiemelten fontos kulturális rendezvénye, amely lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy közelebb kerülhessenek ehhez a különleges távol-keleti kultúrához, és jó pár diák az esemény hatására csatlakozik az iskola kínai nyelvóráihoz.


KORÁBBI HÍREK