ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest
Horváth Levente előadása: Tűzokádó sárkány vagy aranyos panda - Ilyen a kínai geopolitikai gondolkodás
2022. október 24.
A vezető nagyhatalmak lépései mögötti rációt mindenki szeretné érteni. Míg úgy gondoljuk a nyugati cselekvések mozgatórugóit jobban értjük, addig Kínát csak messziről figyeljük, pedig a távol-keleti ország megkerülhetetlen, szerepe a világgazdaságban megkérdőjelezhetetlen. Ebben lehet segítségünkre Horváth Levente könyve. Az egykori sanghai főkonzul írásában az eredetileg „Egy övezet egy út” néven ismert komplex geopolitikai-stratégiai terven keresztül mutatja be a kínai gondolkodást. A tőlünk messze fekvő ország értése globális szinten is kulcsfontosságú, hiszen a közös együttműködéshez, és így világ egészét érintő problémák kollektív megoldásához nyújthat táptalajt.
2022 október 14-én, pénteken a Felébredt Sárkány - Az ELTE Konfuciusz Intézetének modern Kínát bemutató előadássorozatának előadója Dr. Horváth Levente Ph.D volt, aki jelenleg a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ igazgatója, melynek alapítója is. Az egykori sanghai főkonzul a 2022-ben megjelent "A kínai geopolitikai gondolkodás” című könyvét mutatta be. Az előadásra az ELTE BTK impozáns Kodály termében került sor. Az eseményen sokan részt vettek, a modern Kína iránt érdeklődő közönség szinte megtöltötte helyiséget. Az eseményen lehetőség volt Horváth Levente könyvének megvásárlására is.
„Azért is fontos a kínai geopolitikával foglalkozni a kínai szakterületen elhelyezkedőknek, természetesen a kínai nyelv nyelvtanulás mellett, mert azt látjuk, hogy egy új világrend van kialakulóban a XXI. században. A világgazdaságban az Ázsiai országok felemelkednek” – kezdte előadását a szakember, aki mindenkit arra bátorít, hogy bővítse ismereteit a 8000 kilométerre lévő országról, hiszen ezáltal elérhetjük, hogy ne nyugati szemmel nézzük Kína külpolitikai lépéseit. És hogy miként tudjuk magunkat keleti gondolkodásmódba helyezni? A szakértő szerint első lépésként elengedhetetlen, hogy Kína történelmét, irodalmát, valamint nagy gondolkodóinak műveit tanulmányozzuk.
A volt sanghai főkonzul előadásának elején egy szemléletes ábrán mutatta be a világ gazdasági átalakulását, kiemelve Kína egykori gazdasági nagyhatalmi pozícióját, folytatva a nyugati hatalmak térnyerésével, végül a jelenleg zajló folyamatos változással zárta a görbét, melyben a gazdasági súlypont újra kelet felé tendál. Horváth Levente hangsúlyozta: Az „atlanti időszak” 500 éves időszaka lassan lezárul, és az eurázsiai korszak veszi kezdetét. Ebben a világgazdasági átalakulásban pedig Kínának hatalmas szerepe van.
Az előadó ezután ismertette az Egy övezet egy út több mint hatvan országra kiterjedő kínai kezdeményezést, majd ennek összefüggésében rengeteg érdekes példát hozott fel a kínai gondolkodásról, melyek javarészt a klasszikus művek soraiban gyökereznek. Ilyen „A három királyság története” című mű – Kínában talán a leghíresebb irodalmi mű, olyan, mint egy európai számára Shakespeare – első sora is.
„A megosztottság helyébe az egység lép, az egységet megosztottság követi. Idő múltával az egyiket szükségképpen felváltja a másik. A világ rendje már csak ilyen.”
Az idézet a szakember szerint egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet még pedig arra, hogy Kína történelmét erős ciklikusság jellemzi.
„A történelemben azt láthatjuk, hogy jellemzően mindig megalakult egy erős központi hatalom, majd több százéves egységet követően jött egy idegen hódító, mely végül több részre osztotta az országot, egészen addig amíg az újra meg nem erősödött központi hatalommal, és újfent helyreállt Kína egysége. Fontos, hogy a ciklusok elejét mindig valami nagy teljesítmény nyugtázta, ez az ókorban Kína első császárának esetében a Nagy Fal, a mai Kína esetében pedig az „Egy övezet egy út” program – magyarázta Horváth Levente, aki szerint ez utóbbi azért is nagyon fontos, mert Kína nyitott külföld felé, nem pedig, ahogy a történelem során mindig: bezárkózott. Ezzel a nyitással Kína egy mindenki számára kedvező ún. win-win együttműködés lehetőségét kívánta nyújtani, melyet sokan sokféleképpen értelmeztek.
Ezt tovább gondolva az előadó arra hozott példát, hogy Kína alapvetően béke párti ország, a kapcsolat építését tekintve is az figyelhető meg, hogy eltekint az adott ország politikai berendezésétől vagy vallási hovatartozásától.
„Aki száz csatában száz győzelmet arat, még nem a jók legjobbika. A jók legjobbika küzdelem nélkül hódoltatja meg az ellenséges sereget” – olvashatjuk Szun-ce: A háború művészete című munkájában, miként gondolkodik az ország a háborúról.
Horváth Levente még sok más műre támaszkodba segítette a közönséget, hogy közelebb hozza Kína gondolkodásmódját. Mint elmondta, az idézett művek nagyon jelentőséggel bírnak a kínaiak számára, így talán az sem meglepő, hogy a vezető politikusok képein a háttérben lévő polcokon fellelhetőek a konfuciánus klasszikus művek, ezzel nem egy elemzőnek munkát adva, hiszen mindenkit érdekel, hogy az ország magasan pozícionált emberei milyen könyveket tartanak kiemelten fontosnak.
Végezetül az előadó elmondta, hogy Kínát vagy sárkányhoz, vagy aranyos pandához hasonlítják, az igazság azonban valahol a kettő között van. Azaz Kína egy mérhetetlenül barátságos nagy medve, de mint tudjuk a medvék is tudnak olykor harapni.
Horváth Levente könyve elérhető a kiadónál.
Szerző: Gájász Enikő
Fotó: Macgill Szonja
KORÁBBI HÍREK
-
Intézetünk nyolcalkalmas kalligráfia tanfolyama továbbra is tart
2023-04-21 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet idén is részt vett a Föld Fesztiválon a Fővárosi Állatkertben
2023-04-21 -
Továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek az ELTE Konfuciusz Intézet kínai festő tanfolyamai
2023-04-20 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet megtartotta a 2022-2023-as tanév második összoktatói értekezletét
2023-03-31 -
Sikeres volt a "kínai nap" a Miskolci Jezsuita gimnáziumban
2023-03-21 -
Sikeresen lezajlott 2023 első HSK és HSKK nyelvvizsgája
2023-03-18 -
Az iFlytek kínai információs technológiával foglalkozó cég vezetői látogatást tettek az ELTE-n
2023-02-28 -
Prof. Dr. Hamar Imre részt vett az "All China Chinese Language Teachers Association 2023" konferencián
2023-02-25 -
A mécses ki nem alvó fénye – kereszténynek lenni Kínában
2023-01-17 -
Újabb tudományos siker: Megalakult az ELTE Római Világ és a Távol-Kelet Kutatócsoport
2022-12-20 -
Az ELTE Konfuciusz Intézetben tovább folytatódik a kezdő kínai festészet kurzus
2022-12-19 -
Ezerarcú Kína előadássorozat: A kínai és japán modern képzőművészet hasonlóságai és különbözőségei - Horváth Janisz előadása
2022-12-16 -
Folytatódik a kalligráfia kurzus az ELTE Konfuciusz Intézetében
2022-12-12 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet megtartotta idei utolsó kínai nyelvvizsgáját
2022-12-04 -
A kínai vendéghallgatók megtartották ünnepi koncertjüket
2022-12-02 -
Hogyan vegyük fel a “sárkányöltönyt”, vagyis amikor a vállalatvezető Kínába kerül - Holch Gábor előadása
2022-11-29 -
A Tang- és az Öt –dinasztia korszakának festészete és esztétikája címmel tartott előadást Havadi-Nagy István
2022-11-25 -
Idén is megtartottuk a "Kína a képzeletemen túl” – az ELTE Konfuciusz Intézet művészeti pályázatának ünnepélyes díjátadóját
2022-11-24 -
Sikeresen zárult az ELTE Közép és Kelet-Európai Regionális Tanárképző Központjának tizedik, jubileumi továbbképzése
2022-11-17 -
Horváth Levente előadása: Tűzokádó sárkány vagy aranyos panda - Ilyen a kínai geopolitikai gondolkodás
2022-10-24 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet idén is ott volt az egyetem nyílt napján
2022-10-14 -
Horváth Janisz előadása: A kínai tájképfestészet színvilága
2022-10-07 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet idén is részt vett a kutatók éjszakáján
2022-09-30 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet megtartotta a "Tus és Ecset" című festészeti album bemutatóját
2022-09-29 -
Teltházas volt az idei Konfuciusz-nap
2022-09-24 -
15 éves lett az ELTE Konfuciusz Intézet!
2022-06-21 -
Júniusban személyes jelenléttel megtartottuk a Közép- és Kelet-Európai Regionális Tanárképző Központ 9. képzését
2022-06-16 -
A ELTE Konfuciusz Intézet is ott volt az első Velencei Sárkányhajó Ünnepen
2022-06-04 -
Két év után ismét megrendezésre került a Városligeti Gyereknap
2022-05-29 -
Lezajlott a 21. Chinese Bridge verseny
2022-05-27 -
Horváth Janisz előadása: Állatábrázolás a hagyományos kínai festészetben
2022-03-29 -
Nyelvvizsga történelmi pillanat: Még soha nem volt ennyi nyelvvizsgázónk
2022-03-26 -
Az ELTE Konfuciusz Intézetét újra „Kiváló Kínai Nyelvvizsgaközpont”- nak minősítették
2022-03-17 -
A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke - Szabó László: “Mi nagyon jól éreztük magunkat Kínában!”
2022-03-12 -
Salát Gergely előadása: Fordítás, ferdítés – a kínai versfordítás problémái
2022-03-10 -
Megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek a pekingi olimpián (Shuo Zhang, a BFSU hallgatója)
2022-02-16 -
A téli olimpia Beiwai-os önkéntesei hagyományos kézműves mesterséget mutattak be
2022-02-04 -
Madár-, és állatfestő tanfolyam Horváth Janisszal
2022-02-03 -
A BFSU összehívja a 2022-es újévi Globális Index Szimpóziumot
2021-12-31 -
Intézetünk igazgatója, prof. Dr. Hamar Imre kitüntetésben részesült
2021-09-27 -
Li Denggui kiváló igazgatói elismerésben részesült
2021-07-09 -
Kínai kulturális nap a budapesti Madách Imre Gimnáziumban
2021-06-10 -
Kínai kulturális nap a miskolci Fényi Gyula Gimnáziumban
2021-06-09 -
Kínai nap az Egri Dobó István Gimnáziumban
2021-06-04 -
Kínai kulturális nap a tokaji Tokaji Ferenc Gimnáziumban
2021-06-02 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet adott otthont a 20. Egyetemi Kínai Híd nyelvi versenynek
2021-05-28 -
Sikeresen lezajlottak a járvány utáni első offline HSK nyelvvizsgák
2021-05-22 -
Megtartottuk az idei év első YCT vizsgáit!
2021-05-15 -
Hogyan szerelmes a kínai költő? - Vincenty Mátyás előadása
2021-05-11 -
Sikeresen megtartottuk az első Home Edition HSK és HSKK vizsgáinkat
2021-04-24 -
Kínai divattörténet II. – Torma Laura előadása
2021-04-13 -
Hamar Imre állami kitüntetésben részesült Kínában
2020-12-18 -
Nálunk tanul kínaiul a leendő pekingi tudományos és technológiai attasé
2020-12-17 -
„Kiváló Kínai Nyelvvizsgaközpont” kitüntetésben részesült az ELTE Konfuciusz Intézet!
2020-12-16 -
Sikeresen megtartottuk a ICLEW 2020 kezdő ünnepségét
2020-12-14 -
Nemzetközi webinárium az ELTE Konfuciusz Intézetének szervezésében
2020-12-12 -
Egészségügyi felszereléseket kapott Intézetünk a járvány elleni védekezéshez
2020-11-20 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet igazgatótanácsának ülése
2020-11-18 -
Pingpong verseny
2020-11-06 -
Fiatal sinológusok házi konferenciája
2020-11-05 -
Ösztöndíjasok élménybeszámolója
2020-10-22 -
Kínai virág- és tájképfestészet kiállítás
2020-10-12 -
Őszközépünnep a Háló Közösségi és Kulturális Központban
2020-10-03 -
Koncert a kínai Őszközépünnep alkalmából
2020-10-02 -
Konfuciusz nap Egerben
2020-09-17 -
Sikeresen megrendeztük a HSK és HSKK nyelvvizsgákat
2020-07-12 -
Megrendezésre került a legelső BCT nyelvvizsgánk!
2020-06-13 -
A „Kína a képzeletemen túl” művészeti pályázat műalkotásai
2020-03-03 -
A „Kína a képzeletemen túl” művészeti pályázat díjátadója
2020-03-03 -
Megjelent a Kínai-Magyar Nagyszótár!
2019-10-16 -
BFSU Kínai nyelvi tábor Pekingben
2019-07-23 -
Falusi dallam: Zheng Dasheng filmbemutatója
2019-05-03 -
Turisztikai promóciós konferencia és fotókiállítás
2019-03-11 -
Konfuciusz Intézetek Igazgatótanácsának 7. kerekasztal-konferenciája - Peking
2018-07-15 -
Selyemút konferencia
Ecsedy Ildikó emlékére
2018-06-07 -
A Kínai Nagykövetség dolgozóinak és családtagjaiknak látogatása az ELTE Konfuciusz Intézetben
2018-04-18 -
Prof. Dr. Hamar Imre előadása Kőrösi Csoma Sándorról
2018-03-06 -
A Parlamentben került átadásra az ELTE Konfuciusz Intézet új Kínai-Magyar Középszótára!
2017-11-28 -
Prof. Dr. Hamar Imre a CCTV új sztárja!
2017-09-05 -
Konferencia a Kínai Népköztársaság Nagykövetségén
2017-06-20 -
Nagy volt az érdeklődés az ösztöndíj tájékoztatón
2017-03-30 -
Hamar Imre új kutatócsoportot indít az MTA támogatásával, "Vallások és kultúrák kölcsönhatása a Selyemút mentén" elnevezéssel
2017-03-10 -
Az Európai Kínai Nyelvtanítási Szövetség első konferenciája az ELTE Konfuciusz Intézetében
2017-02-10 -
A Phoenix Publishing & Media Group delegációja az ELTE Konfuciusz Intézetben
2016-12-22 -
Látogatás a China Publishing Group pekingi székházában
2016-12-17 -
A Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem és az ELTE Konfuciusz Intézet második kínai nyelvi, irodalmi és kulturális konferenciája Pekingben
2016-12-16 -
Látogatás a Fuzhou-i Mezőgazdasági és Erdészeti Egyetemen
2016-12-14 -
Xu Lin, a Hanban elnökasszonyát a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki
2016-12-06 -
A China Publishing Group delegációjának látogatása az ELTE Konfuciusz Intézetében
2016-11-18 -
Kínai marxista kutatók delegációját fogadta az ELTE Konfuciusz Intézet
2016-11-15 -
Rigai csúcstalálkozó
2016-11-05 -
A Xindaobao interjúja Hamar Imrével
2016-10-09 -
Xu Lin, az ELTE új díszdoktora
2016-10-06 -
Igazgatótanácsi ülés, 2016.
2016-10-06 -
Felavatták az Egy Övezet, Egy Út Kutatóközpontot
2016-10-05 -
Szenátusi érdemérem Hamar Imrének
2016-09-09 -
Hudecz Ferenc professzor a Konfuciusz Intézetek Igazgatótanácsának konferenciáján
2016-08-01 -
Megnyílt a pekingi Lu Hszün Múzeum kiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban
2016-06-24 -
Sikeresen zárult a „Kína a globális kihívások tükrében” c. nemzetközi konferencia
2016-05-25 -
Konferencia az ELTE Konfuciusz Intézetében - „Kulturális hagyomány a modern kelet-ázsiai államban”
2016-04-08 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet mostantól Modell Intézet!
2015-12-06 -
Az első Projekt Menedzser Szeminárium a Zágrábi Egyetem Konfuciusz Intézetében
2015-11-27 -
Látogatás a kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban
2015-11-24 -
Kínában koncertezett az ELTE Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara
2015-10-22 -
Felavatták az ELTE Pekingi Központját
2015-10-21 -
Európai sinológusokkal találkozott Liu Yandong, kínai miniszterelnök-helyettes Brüsszelben
2015-09-18 -
Hudecz Ferenc professzor képviselte Intézetünket Qufuban, a Konfuciusz Intézetek Igazgatótanácsának ötödik kerekasztal-konferenciáján
2015-07-30 -
Meglátogatott minket az Országgyűlés elnöke
2015-05-31 -
Megtartották az Európai Kína Nyelvtanítási Szövetség 2. vezetőségi ülését
2015-05-30 -
Az ELTE és a Beiwai közös jövőjéről folyik az egyeztetés Kínában
2015-05-11 -
Kínai turnén a Concerto Budapest
2015-01-01 -
Az ELTE delegációja részt vett a 9. Konfuciusz Intézetek találkozóján
2014-12-01 -
Rengeteg érdeklődő volt jelen Hu Jianhua (胡建华) előadásán
2014-11-18 -
Hivatalosan is megnyitotta kapuit az ELTE Konfuciusz Intézet Közép- és Kelet Európai Regionális Tanárképző Központja!
2014-11-04 -
Nagy sikerrel zajlott a Kínai Felsőoktatási Kiállítás
2014-09-24 -
Színes programok a BUCT gálán!
2014-09-23 -
A Kínai Írószövetség magyarországi látogatása
2014-09-01 -
Wan Gang látogatása az ELTE Konfuciusz Intézetben
2014-08-12 -
Konfuciusz Intézetek Igazgatótanácsának kerekasztal konferenciája Kínában
2014-08-08 -
Szoboravatás
2014-07-04 -
Nagy sikerrel zárult Közép-Kelet Európa Regionális Központjának első képzése
2014-06-05 -
Intézetünkbe látogatott a SAST
2014-05-29 -
Kerekasztal-konferencia Zágrábban
2014-05-23 -
Konfuciusz Ösztöndíj bírálat - 2014
2014-05-06 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet Együttműködési megállapodást kötött az Oktatási Hivatallal
2014-03-25 -
Folytatódnak a kínai állampolgároknak szóló magyar nyelvi kurzusok
2014-01-16 -
Az év Konfuciusz Intézete lettünk!
2013-12-07 -
Véget ért a magyar nyelvtanfolyam
2013-09-26 -
A Kínai Oktatási Minisztérium köszönőlevele a Hungarian Bridge 2013 megszervezéséért
2013-09-11 -
Közép-kelet-Európa Regionális Központja lesz az ELTE Konfuciusz Intézet
2013-08-23 -
Hungarian Bridge 2013
2013-08-06 -
Konfuciusz Intézetek Igazgatótanácsának kerekasztal konferenciája
2013-07-27 -
Újra megjelent a kínai-magyar szótár!
2013-06-18 -
Látványos szereplés a Chinese Bridge nyelvi versenyen
2013-05-15 -
Egy csipetnyi Kína - Kulturális nap siketeknek és nagyothallóknak
2013-04-27 -
"Közel jön a távol-kelet" - Könyvtári éjszaka Pécsett
2013-04-24 -
Konfuciusz Ösztöndíj bírálat - 2013
2013-04-23 -
Kínai kulturális központ nyílt Pécsett
2013-04-12 -
Kínai-magyar kéttannyelvű gimnáziumi képzés indul
2013-03-21 -
Xiao Qian nagykövet úr látogatása az ELTE-n
2013-03-06 -
Kínai Lampion Fesztivál
2013-02-22 -
Nagy sikerrel szerepelt az ELTE Konfuciusz Intézete a Millenárison tartott Holdújévi Gálán
2013-02-10 -
5000 éves Kína –Alkotói pályázat általános- és középiskoláknak
2013-02-10 -
Holdújévi ünnepség konfuciusz tantermünkben, a Magyar Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában
2013-02-08 -
A Népi Egyetem Középiskolájának delegációja ellátogatott hozzánk
2013-01-28 -
Szerzői est - Megjelent a Tőkei emlékkötet
2013-01-24 -
Fogadást adott Xiao Qian, a Kínai Népköztársaság új nagykövete
2013-01-15 -
Pályázatbemutatás a Belügyminisztériumban
2013-01-14 -
Cikk a Fény napilapban: "A Konfuciusz Intézet online univerzuma"
2013-01-06 -
Konfuciusz Intézetek hetedik konferenciája
2012-12-15 -
Konferencia - "A Sárkány leleplezése – Kína valódi arca"
2012-11-23 -
Teabemutató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen
2012-11-12 -
Konfuciusz Intézet a frankfurti könyvvásáron
2012-10-10 -
"Magyar nyelv oktatása kínai állampolgároknak" projekt indul
2012-10-05 -
Kuratóriumi ülés és kínai delegáció a Konfuciusz Intézetben
2012-09-13 -
Kínai nyelvoktatás már Tokajban is
2012-09-10 -
Az ELTE Konfuciusz Intézet sikere a kínai oktatási kiállításokon
2012-08-30 -
Kínai Híd Nyári Tábor 90 magyar diák részvételével
2012-08-24 -
Itt a Wenyi Klub!
2012-05-18 -
Shanghai Nemzetközi Oktatási Vásár
2012-04-28 -
UNESCO-HANBAN Konferencia Párizsban
2012-04-16 -
Moszkvába látogatott Hamar Imre
2012-04-04 -
Kínai üzleti etikett előadás a Győri Városházán
2012-03-29 -
Kínai nyelvtanfolyam indult a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon
2012-02-28 -
Holdújévi Koktélfogadás az EKI-vel
2012-02-07 -
Miskolcon is megkezdődött a kínai nyelvtanítás
2012-02-03 -
Zsoldos Lili lett a 2011-es Középiskolások kínai kulturális versenyének a győztese
2011-12-16 -
Sikeresen lezajlott az év végi HSK nyelvvizsga
2011-12-04 -
Kitüntetést kapott Hamar Imre Pekingben
2011-12-02 -
Kínai nyelvoktatás Miskolcon a Miskolci Egyetemen és a Zrínyi Ilona Gimnáziumban
2011-12-01 -
Fiatal Vállalkozók Hete – „Ázsia Nap – Fókuszban Kína”
2011-11-18 -
Kínai nyelvoktatás a pécsi Leővey Klára Gimnáziumban
2011-11-17 -
Hudecz Ferenc a Hanban igazgatótanácsának tiszteletbeli tagja lett
2011-11-11 -
Kínai nemzetiségi és vallástudományi delegáció látogatása az ELTE Konfuciusz Intézetben
2011-10-24 -
Pekingbe látogatott Hamar Imre, a Konfuciusz Intézet igazgatója
2011-10-11 -
Wen Jiabao kínai miniszterelnök látogatása a Konfuciusz Intézetben
2011-06-24